Vágólapra másolva!
A pártvezetés nem adott véleményére, ezért felajánlotta lemondását Földi László, az MDF néhány hónapja munkába állt kampányigazgatója - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Felajánlotta lemondását Dávid Ibolya pártelnöknek Földi László, az MDF kampányigazgatója - írja a Népszabadság. Az Információs Hivatal volt műveleti igazgatója pár hónapja vállalta el a posztot, lemondásáról nem nyilatkozott a lapnak.

A Népszabadság szerint azért távozik, mert a párt vezetése nem fogadta el szakmai véleményét. Egyes MDF vezetők szerint hiába járta végig az MDF-szervezeteket, és térképezte fel a párt helyzetét a kampánystratégia elkészítéséhez, Földi nem tud politikai szempontok szerint gondolkodni - írja a lap.