Vámpírokkal is zaklatják a nép ügyvédjét

Vágólapra másolva!
Állítólagos vámpírtámadás miatt is fordultak már nép ügyvédjéhez, de arra is volt példa, hogy apasági keresetet akart indítani egy nő, akit állítása szerint infúziós csövön keresztül ejtettek teherbe. Ha valaki megfelel a jogszabályi előírásoknak - rossz anyagi körülmények között él, nem perképviselethez kér segítséget - , gyakorlatilag bármilyen üggyel megjelenhet a nép ügyvédeinél. A szolgáltatást tavaly Budapesten a XIII. kerületben vették igénybe a legtöbben, a legkevesebben a XII. kerületben.
Vágólapra másolva!

Az [origo] által megkérdezett nép ügyvédei szerint sok esetben meghökkentő, értelmetlen ügyekkel keresik fel őket. Előfordult már az is, hogy egy nő szomszédjára panaszkodott, mert az elmondása szerint éjszakánként átlopódzik a lakásába, és egy injekcióstűvel vért vesz az ágyékából. Története igazolására le is tolta a nő nadrágját az ügyvéd előtt, és megmutatta az apró szúrásnyomokat. Az ügyvéd tanácsát: zárja be lakása ajtaját és így tartsa távol a szomszédot, azért nem tartotta megvalósítható ötletnek, mert kiderült, szerinte a falon keresztül jár át hozzá a szomszéd, aki vámpír. Jogi tanácsként az ügyvéd erre azt mondta: tegyen fokhagymát a fal mellé. A tanácstól megnyugodott az ügyfél, és elégedetten távozott.

Egy másik nő apasági kereset megfogalmazásához kért segítséget egy nép ügyvédjétől. Előadta, hogy akkor esett teherbe, amikor a pszichiátrán kezelték. Egy ágyon feküdt, infúziót kapott, csövek lógtak ki belőle, amikor terhes lett. Ez pedig úgy történhetett, hogy betoltak mellé egy férfit, akiből szintén csövek lógtak ki. Bár a férfi nem nyúlt hozzá, de a nő szerint az orvosok összekötötték a csöveket, és gyógyszereket fecskendeztek bele, emiatt lett terhes.

Előfordult az is, hogy egy ügyfél egy befőttesüveggel rontott be egy ügyvédhez, amelyben döglött pókok voltak. Az ügyfél mindenképpen az irodában akarta hagyni a póktetemeket, bizonyítékként arra, hogy szomszédja meg akarta ölni. Ugyanez a nő többször is felkereste a nép ügyvédjét, hogy különféle tárgyakkal bizonyítsa az ellene tervezett gyilkossági kísérleteket. Egyszer piszkos ruhadarabot vitt be, amelyet szerinte maró anyaggal öntött le szomszédja, hogy eltegye láb alól.

Volt olyan középkorú ügyfél is, aki saját, 80 éves anyját akart feljelenteni a nép ügyvédje segítségével. Fejébe vette ugyanis, hogy az őt felnevelő nő valójában nem az anyja, hanem újszülött korában elrabolta édesanyjától, aki egy ismert színésznő volt.

Egy másik panaszos azért tett feljelentést több alkalommal a rendőrségen, mert gyanús dolgokat tapasztalt a lakásában. Azt állította, hogy különböző szövegeket, ábrákat festettek szobája falára, ragacsos anyaggal összekenték a falon lógó képeket. Máskor pedig ismeretlenek összefúrták a szobát, de előfordult, hogy szögeket vertek a falba. Ráaádásul szerinte kábítószert is becsempésztek a lakásába. Mindezekre azért került sor szerinte, mert az apja nem szeretné, ha kiderülne, valójában a panaszos ügyfél, a lánya. A rendőrség többször is ellenőrizete az állításokat, de sosem találták azt megalapozottnak.

Az [origo] által megkérdezett nép ügyvédje szerint sok esetben olyanok fordulnak hozzá, akik maguk sem tudják, mit akarnak, nincs jogi értelemben megfogható problémájuk. Van aki egyszerűen rosszindulatú és mindenkit fel akar jelenteni, a szomszédját vagy a mentősöket, akik kórházba szállították, ha pedig az ügyvéd nem hajlandó ebben közreműködni, az ügyvédet is bemártja.

Egy ügyvéd által az [origo] számára elkészített, nem hivatalos statisztika szerint ügyfelei mintegy fele volt zavarodott. Az ilyen ügyfelek egy része összeesküvés-elméleteket gyárt, e szerint a környezete, a hatóságok, az egész világ ellene fogott össze. Mások mániákus pereskedők, állandóan fellebbeznek, újabb és újabb kérelmekkel állnak elő, még akkor is, ha az ügyvéd erről lebeszéli őket. Több esetben az ügyvédet is feljelentették az ilyen ügyfelek.

A hajléktalanok viszont mindig konkrét, megfogható problémákkal álltak elő, és általában igazuk is volt. Sok elítélt is kért már a börtönből segítségét. A legtöbben perújítási kérelemmel vagy fogva tartásának körülményei miatt fordulnak ügyvédhez. Volt olyan rab is, aki azért fordult a nép ügyvédjéhez, mert emeletes ágyában nem tud felülni, annyira kicsi a hely a cellában.