Visszavonta a debreceni Kenézy Gyula Kórház főigazgatójának vezetői megbízását november 27-i hatállyal Hajdú-Bihar megye közgyűlése - nyilatkozta a keddi zárt testületi ülést követően Juhászné Lévai Katalin, a testület elnöke.Tájékoztatása szerint a bizottság meghallgatta és egyhangúlag tudomásul vette a kórház úgynevezett laborügyét vizsgáló bizottság jelentését.

"A bizottság megállapításai alapján a közgyűlés a főigazgató megbízatásának visszavonása mellett indokoltnak tartja, hogy vizsgálják meg az orvos-igazgatónak és a központi laboratórium vezetőjének a felelősségét is" - tette hozzá.

Juhászné Lévai Katalin elmondta azt is, hogy a közgyűlés döntése értelmében a főigazgatói feladatok ellátásával november 28-tól nem az eddig érvényes helyettesítési rendben következő orvos-igazgatót bízzák meg, hanem a szeptember 25-i közgyűlésen a kórház arra képesítéssel rendelkező közalkalmazottai közül tesznek javaslatot.

A közgyűlés elnöke megjegyezte: november 27-ig G. Kiss Gyula teljes jogkörrel látja el főigazgatói feladatait. Hozzátette: a laboratóriumban zavartalanul folyik a munka, a betegellátás nincs veszélyben a Kenézy kórházban, mint ahogy nem lesz fennakadás a hárommilliárd forintos műtőberuházásban sem.

G. Kiss Gyula a zárt ülést követően elmondta: a képviselők politikai döntést hoztak, azt, hogy jól vagy rosszul döntött-e a laborügyben, csak egy kórházai szakemberekből, egészségbiztosításban és labordiagnosztikában jártas szakértő bizottság lenne hivatott véleményezni.

"Orvosi eskümhöz híven, teljes szakmai tudásommal és felelőssége szolgálom tovább a magyar egészségügyet, a gyógyító betegellátást és erkölcsi normámmal ellentétes lejáratásban, sárdobálásban eddig sem vettem részt, ezután sem vagyok hajlandó rá, legyen az bármelyik politikai, gazdasági érdekcsoport harca" - ismételte meg a közgyűlés előtt is ismertetett véleményét a főigazgató. G. Kiss Gyula hozzátette: él a lehetőséggel, és visszamegy a gyógyításba.

A debreceni "laborügy" azzal robbant ki, hogy a főigazgató felbontotta a laborműködtetési szerződést az azt megelőzően közbeszerzésen elnyert céggel, ugyanis a konzorciumnak nem volt ÁNTSZ-engedélye és megfelelő időben nem telepítette a technológiát sem.

Mivel a laboratóriumnak a betegellátás érdekében működnie kellett, a közbeszerzési eljárást megsértve szerződést kötött a labort korábban működtető céggel, s kezdeményezte a fenntartó megyei önkormányzatnál újabb közbeszerzési eljárás kiírását.

A közbeszerzési döntőbizottság emiatt 9 millió forintos büntetést szabott ki a kórházra.