Megduplázódott a magyar HIV-fertőzöttek száma

2005.11.17. 10:44

Csaknem duplájára nőtt a regisztrált HIV-fertőzöttek száma 2005 első fél évének adatai szerint. Eközben az egy éve indított Nemzeti AIDS Stratégia tervei közül szinte semmi nem valósult meg a betegekkel foglalkozó civil szervezetek szerint, amelyek két héttel az AIDS-világnap előtt még nem kaptak pénzt a programjaikra. Lesz viszont mise a Szent István Bazilikában az AIDS-betegekért és a betegségben elhunytakért, ahová az ország és a pártok vezetőit is meghívták.

Drasztikusan megnőtt a regisztrált új HIV-fertőzöttek száma 2005-ben. Az Epidemiológiai Központ első fél évre vonatkozó hivatalos statisztikája szerint 63 új fertőzött van Magyarországon, míg tavaly egész évben 75, 2003-ban pedig 63 pozitív teszteredményt regisztráltak. Az Anonym AIDS Tanácsadó Szolgálat nem hivatalos adatai szerint az év első tíz hónapjában már "több mint 100" az új HIV-fertőzöttek száma. Jelentős növekedést mutat a bejelentett AIDS-betegek száma is: míg tavaly egész évben 23-an, addig az idei első fél évben már 16-an betegedtek meg.

"Statisztikai következtetést ilyen kis számú esetből nem lehet levonni. Magyarország továbbra is az alacsony fertőzöttségi területekhez tartozik" - így reagált az [origo] megkeresésére az egészségügyi minisztérium. Ők csak az Epidemiológiai Központ adatait ismerik el hivatalos statisztikának.

Az Anonym tanácsadó tapasztalatai szerint több oka van a jelentős növekedésnek. Az egyik, hogy a fiatal lányok és fiúk egyre több partnerrel létesítenek szexuális kapcsolatot, miközben nagyon gyakran nem használnak óvszert és síkosítót. A tizenévesek leginkább az interneten ismerkednek, ahogy a tanácsadó név nélkül nyilatkozó munkatársa fogalmazott, "csendes szexuális forradalom" zajlik jelenleg Magyarországon. Növekszik a szexturisták száma is, mind a Magyarországra e célból érkezők, mind a tőlünk külföldre utazók esetében egyaránt. Ráadásul a veszélyeztetettek nem járnak szűrővizsgálatokra, "a homoszexuálisok csak-csak, a heteroszexuálisok viszont egyáltalán nem".

Eközben eltűntek a korábbi évekből ismert óvszerreklámok, gyakorlatilag megszűntek a felvilágosító kampányok - nyilatkozta az [origo]-nak az egyik AIDS-betegekkel foglakozó civil szervezet nevének elhallgatását kérő munkatársa. Hozzátette: az egészségügyi kormányzat által közel egy éve létrehozott Nemzeti AIDS Stratégia azóta is csak papíron létezik, sem a pénz, sem az akarat nem látszik.

"A jó helyzet fenntartása és a megelőzés a cél. Azonban ha valamilyen előre nem látható okból a helyzet súlyosbodna, akkor egészen mást kell tenni, mint ami a stratégiában szerepel"- nyilatkozta az [origo]-nak egy évvel ezelőtt Makara Péter, a program egyik kidolgozója. Akkor a kitűzött feladatok között szerepelt, hogy a tananyagba épüljenek be a biztonságos szexuális élettel kapcsolatos tudnivalók, lehetőség szerint legyenek a szórakozóhelyeken óvszer-automaták, és tanácsadás kövesse az AIDS-szűréseket. A programot több civil szervezet tiltakozása után hívták életre.

A minisztérium most is megerősítette az idézett korábbi nyilatkozatot, ugyanakkor szerintük "ezekből az adatokból nem következik a helyzet drámai és sürgős intézkedést igénylő állapota". Közölték: Szerelem, szex és amit még tudni kell! címmel CD-ROM-ot jelentettek meg a 11-17 éves korosztály számára, "a módszertani oktató anyag interaktív formában segíti a fiatalok magánéleti kultúrájának kialakítását". Emellett tanulói és tanári kézikönyvet is kiadtak a témában, valamint 5 régióban képzést indítottak tanárok, védőnők és "kortársoktatók" bevonásával.

Fotó: EPA

Kiépítés alatt áll az ÁNTSZ anonim HIV-szűrőállomásaihoz rendelve egy szintén anonim tanácsadói szolgálat, melynek célja a szűrésen résztvevők, illetve a kiszűrt betegek felvilágosítása a gondozási lehetőségekről, "a szükséges életmódváltozásról, illetve a páciensek lelki támogatása". A minisztérium állítása szerint a szükséges szűrőkapacitás és laboratóriumi háttér rendelkezésre áll. Beszereztek a prostituáltak számára egy szűrőbuszt is, "amelynek az indítási előkészületei jelenleg folyamatban vannak".

"Az a busz egy éve kész van és rohad, ám a mai napig egy centit sem mozdult" - állítja Földi Ágnes, a Prostituáltak Érdekvédelmi Szervezetének vezetője. Hozzátette: érdemi, valóban használható segítséget a Fővárosi Önkormányzattól kaptak, amikor mind a prostituáltak, mind a kuncsaftjaik teljeskörű ingyenes vizsgálaton vehettek és vettek is részt.

Két héttel a december elsejei AIDS Világnap előtt több civil szervezet - a Civil AIDS Fórum keretén belül - már szervezné a programokat, de pénzt egyelőre nem kaptak az egészségügyi kormányzattól. "Jelenleg keressük azt a helyet, amit olcsón bérbe tudnánk venni, vagy amit a tulajdonosa a jó ügy érdekében átadna arra a pár órára ingyen" - mondta az egyik szervező, Földi Ágnes.

A minisztérium várja saját rendezvényére a civil szervezeteket is, és 200-300 ezer forintot ígér nekik támogatásként önálló programjaikhoz. Ők nyílt napot ígérnek országszerte a megyei AIDS tanácsadó szolgálatok bemutatásával, szakemberek előadásaival, ezekre leginkább a középiskolás fiatalokat várják.

A betegekkel foglalkozó civileknek pénz hiányában egyelőre egyetlen biztos programjuk van: lesz szentmise az AIDS-betegekért, a HIV-fertőzöttekért és a betegségben elhunytakért a Szent István Bazilikában. A szertartásra a szervezők hétfőn meghívták az ország és a pártok vezetőit, "email-ben, mert a postaköltséget nem bírjuk" - mondta egyikük. Választ még nem kaptak senkitől.

Jelenleg 1242 regisztrált HIV-fertőzött él Magyarországon, a betegekkel foglalkozó civil szervezetek becslése szerint azonban a teljes létszám valahol 2500-5000 fő között lehet, 80-90 százalékuk férfi. Az AIDS-ben elhunyt regisztrált személyek száma 272.

Lencsés Csaba

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK