Működését félti az ÁNTSZ a 2 milliárdos megvonástól

Vágólapra másolva!
Várhatóan kétmilliárd forinttal kevesebb jut jövőre az ÁNTSZ működésére. A szervezet vezetője szerint 400-500 dolgozót is elbocsáthatnak emiatt. Az ÁNTSZ-ek dolgozóit tömörítő szakszervezet szerint a leépítés miatt az előírt kötelező feladatok teljesítése kerül veszélybe - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Több mint kétmilliárd forinttal kevesebb juthat jövőre az ÁNTSZ-ek működésére, a költségvetés-tervezet szerint. A szervezettől ennek nyomán várhatóan 400-500 dolgozót kell elbocsátani. Erről Bujdosó László országos tiszti főorvos beszélt szerdán, a Közegészségügyi Szakszervezet kongresszusán - írja a Népszabadság. Miriszlai Éva, az ÁNTSZ-ek dolgozóit tömörítő érdekképviselet elnöke szerint egy ilyen mértékű létszámcsökkentés már a jogszabályokban előírt kötelező feladatok ellátását veszélyeztetné.

A szakszervezeti vezető úgy vélte, az ÁNTSZ-eknél most is már csak "maroknyian" próbálnak megfelelni a XXI. század élelmiszer-biztonsági és járványügyi kihívásainak. A szervezet elöregedő szakembergárdával, csökkenő létszámmal és folyamatosan megnyirbált költségvetéssel igyekszik eleget tenni olyan feladatoknak, mint a madárinfluenzára való fölkészülés vagy az új védőoltási rendszer bevezetése - derül ki a Népszabadság írásából.