Gyurcsány Ferenc találkozott José Manuel Barrosóval

Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök közlése szerint Magyarország megértést kér az Európai Bizottságtól, mert bár tudja, hogy a fejlettebbé válása és igazságosabbá tétele érdekében szükséges változtatások terhelik a költségvetést, de "nem akarunk Párizst, nem akarunk éhséglázadást, nem akarunk fejletlenségben hagyott régiókat".
Vágólapra másolva!

A kormányfő Jose Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével folytatott szombati, budapesti megbeszélését követően, sajtótájékoztatón beszélt a magyar költségvetés kapcsán, rögzítve azt: Magyarország építkezik, befektet a jövőbe és törleszti az elmúlt 20-30 év szociális adósságát. Fejlett és igazságos országot szeretnénk, és tudjuk, hogy ehhez sok mindent korszerűbbé és igazságosabbá kell tenni - folytatta Gyurcsány Ferenc.

Leszögezte: az államszerkezet, az egészségügyi rendszer és a közoktatás korszerűbbé és igazságosabbá tétele érdekében szükséges változtatások nem történhetnek meg diktátumokkal, úgy, hogy a szükséges változtatásokban nem ért egyet az ország egésze, azokat a politikai elit kikényszeríti. Szerinte, amíg a gazdaság ilyen jól növekszik és lesz elég elszántság a változtatásokra, Magyarország úgy fog visszatérni az egyensúlyi pályára, hogy közben nem kell érte sem modernizációs, sem elviselhetetlen szociális árat fizetni.

Gyurcsány Ferenc az európai költségvetéssel összefüggésben közölte: Magyarország érdeke, hogy ha lehetséges, megszülessen a megegyezés még a brit elnökség alatt egy olyan 2007-2013-as költségvetésről, amely képes finanszírozni a kibővül Európa közös eszményeit és szándékait. Szavai szerint erről közvetlenül is tájékoztatja majd december 2-iki, budapesti látogatásán Tony Blair brit miniszterelnököt.

José Manuel Barroso is bizalmát fejezte ki, hogy decemberben sikerül megállapodásra jutni az uniós büdzséről, amelynek hiánya szerinte egész Európa, de főként a kohéziós országok számára hátrányos lenne. Kiállt a kohéziós politika folytatása mellett, mondván, az minden fél számára nyereséget hozó vállalkozás, olyan módszer, amellyel egész Európa versenyképesebbé válik, és amelynek hasznát minden ország egyenlően élvezi. Barroso hangsúlyozta: egyszerre kell megvalósulnia a kohézió fenntartásának és a jövőbe való befektetésnek, a versenyképesség növelésének.

Minden tagállam felelőssége, hogy a makrogazdasági stabilitást fenntartsa - mondta a megbeszélés magyar költségvetéssel foglalkozó részével összefüggésben az elnök. Mint hozzátette, sürgette a magyar kormányt, hogy tegye meg a szükséges lépéseket a helyzet megjavítása érdekében, azért, hogy biztosra vehessük, Magyarország csatlakozik az euróövezethez.

Gyurcsány Ferenc és José Manuel Barroso mintegy másfél órás munkaebédjének fő témája a következő európai csúcstalálkozóra történő felkészülés volt.