Kevesen mernek drogtesztet alkalmazni

Vágólapra másolva!
Magyarországon nagyon kevés cég alkalmaz - legalábbis nyíltan - drogtesztet munkavállalói ellenőrzésére. A vállalatok azért sem beszélnek erről szívesen, mert attól félnek, hogy a dolgozók jogi útra terelnék az ügyet. Másként van ez a honvédségnél, ahol törvényi előírásra tesztelik a katonákat. Eközben szélesedik a tesztek kijátszását szolgáló iparág: a nyáltisztítótól a műpisilő készülékig minden beszerezhető.
Vágólapra másolva!

Az 1980-as években 34 milliárd, az 1990-es években 60 milliárd, míg napjainkban már 75-100 milliárd dollár lehet az a kár, amit a kábítószer-fogyasztás okoz az amerikai gazdaságnak - legalábbis egyes kutatóintézetek, multinacionális cégek és a drogteszteket forgalmazó vállalatok szerint. Magyarországon még becslések sincsenek a témával kapcsolatban, van viszont a Társaság a Szabadságjogokért nevű civil szervezetnek egy tanulmánya. Ez - nyugati példákra is hivatkozva - azt állítja: nem a drog, hanem a drogteszt a káros a munkavégzésre.

Nem adjuk fel, ezerrel megyünk előre

"Körülbelül 300-400 ezer fő használ drogot ma hétvégenként az országban rendőrségi adatok szerint. Márpedig ha közülük sokan a szer hatása alatt mennek be hétfőn dolgozni a munkahelyükre, az kárt jelent a cégnek" - állítja Mészáros Zsolt, a Magyarországon egyedüliként drogtesztet forgalmazó Őrmester Kft. ügyvezető igazgatója. Ez év elején kezdték el kínálni és használni a készüléket itthon, de mint elmondta, csalódás számukra a cégek csekély érdeklődése. Különösen az után, hogy Szlovákiában sikertörténet a teszt.

A mobil berendezés akár egy személyautó szivargyújtójáról is működtethető, az ára 3-5 millió forint, de ha valaki nem megvásárolni, hanem a biztonsági cég segítségével alkalmanként használni akarja, akkor 13-15 ezer forintba kerül egy-egy nyálmintás vizsgálat. Mészáros Zsolt szerint 96-97 százalékos biztonsággal tudja 5 különféle drogfajta szedését kimutatni 72 órán belül. Hozzátette, hogy az eredmény irányadó, ez egy első teszt, ha ennek eredménye pozitív, akkor kell az Őrmester Kft. ajánlása szerint következnie az orvosi vizsgálatnak.

Az ország egyik legnagyobb biztonsági cégének vezetője elmondta, hogy megbízóik attól félnek, a drogfogyasztás ellenőrzése után alkalmazottuk jogi útra terelné a teszthasználatot. "Emiatt csak 1-2 fecske van, akik eddig megkerestek minket, de ahol használták már a tesztet, ott volt pozitív eredmény is. Számunkra nem a munkahelyről való elbocsátás a cél a készülék propagálásával, hanem az életvédelem. Az emberek visszaterelése a normál társadalomba" - mondta az igazgató.

Jogi állásfoglalásért még a nyáron az adatvédelmi ombudsmanhoz fordult az Őrmester Kft. Péterfalvi Attila azonban csalódást okozott a cégnek, mert szerinte a drogteszt a magánszférába súlyosan beavatkozó, a személyiségi jogokat sértő gyakorlathoz vezethet, ráadásul a teszt hatékonysága nem meggyőző. Például némely gyógyszer fogyasztása is pozitív teszteredményt hozhat. Emellett azt is közölte, hogy munkahelyen drogteszt csak kifejezetten jogszabályi felhatalmazás alapján lehet alkalmazni - például a katonaságnál -, nem pedig a munkáltató önkényes választása alapján. "Ennek ellenére nem adjuk fel, ezerrel megyünk tovább ezen az úton" - mondta Mészáros.

Még a holland katonák sem drogozhatnak

Az [origo] talált olyan magyar nagyvállalatot, amelynek kommunikációs vezetője telefonon keresztül elismerte, hogy ők használnak drogtesztet, és azt is, hogy ezt programszerűen teszik. További kérdéseinket e-mailben tettük fel a cégnek, ezekre adott válaszában azonban a kommunikációs vezető már tagadta a drogteszt alkalmazását, és csak annyit közölt, hogy a cég "nem használ drogtesztet, a törvényi lehetőség nem adott rá".

"Alkoholszondát napi rendszerességgel alkalmazunk, drogtesztet azonban nem. Túl sok megbízhatatlan teszt kering, nem tudni, melyik jó, melyik nem, ráadásul adatvédelmi okokból sem tisztázott a helyzet. Még nem eléggé tiszta a terület jogi háttere - közölték megkeresésünkre a BKV Rt. sajtóosztályán. Azon kérdésünkre, hogy világos jogi szabályozás esetén használnának-e drogtesztet, "igen" volt a válasz.

Körkérdésünkre egy másik közlekedési vállalatnál is nemleges volt a válasz. Kavalecz Imre, a MÁV Rt. szóvivője azt állította: "Nem is látjuk szükségét a drogteszt használatának, munkavállóink - köztük a vonatvezetők és a forgalomirányítók is - átesnek egy erős egészségügyi vizsgálaton. Márpedig az elégséges."

"Zéró toleranciát alkalmazunk, a pozitív teszt nálunk azonnali hivatalvesztéssel jár" - mondta megkeresésünkre Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs igazgatója. A katonaságnál évek óta rendszeres drogellenőrzés van, amely három részből áll. Egyrészről az alkalmassági vizsga része ez, másrészről akkor rendelik el, ha látszik az illetőn, hogy fogyasztott valamit, a rendszer harmadik elemeként véletlenszerű ellenőrzést is elrendelnek a helyi parancsnokok és az országos elöljárók egyaránt.

Évente 2000-3000 egyenruhást is ellenőriznek így, évente több száz pozitív teszteredményt találnak. 2003-ban 540, tavaly 413, míg idén eddig 130 egyenruhás bukott meg a honvédség drogtesztjén. Fontos megjegyezni, hogy míg az elmúlt két évben a sorállományú hadsereg produkálta a fenti számokat, az idén már a teljes egészében önkéntes haderőhöz kapcsolódik a jóval kedvezőbb ez évi statisztika. A lebukottak 10 százaléka hivatásos, a többiek a szerződéses állomány tagjai - utóbbiak között egy pozitív teszteredmény után egy drogdíler is lebukott.

A magyar honvédség az ország egyik legjobb laboratóriumát használja. Gachályi András, a toxikológiai osztály vezetője elmondta: ha valakinek a vizelete az első teszten pozitív eredményt produkál, akkor a mintát még két másik vizsgálatnak is alávetik, csak ezt követően mondják ki valakiről százszázalékos biztonsággal, hogy használt szert. Ha ezek is pozitívak, akkor mennie kell a fegyveres erőktől. B mintát is vesznek, tehát reklamációra van lehetőség. "Aki katonának áll, annak el kell döntenie, hogy mit akar jobban, ezzel a pályával nem fér össze a drogfogyasztás. Még Hollandiában sem, az ottani hadseregből is azonnal elküldik azt, aki drogot fogyasztott" - tette hozzá az ezredes.

Nem a drog, hanem a drogteszt káros a munkára

Tanulmányt adott ki a témával kapcsolatban a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) civil szervezet, amelyben azt állítják, "valójában nincs bizonyíték arra, hogy a drogokat alkalomszerűen, kontrolláltan használók rosszabbul látnák el a feladataikat. És mivel a drogtesztek képtelenek megkülönböztetni az alkalmi droghasználókat a problémás függőktől, vagy az aktuális bódult állapotot a jóval korábban történt droghasználattól, nincs arra garancia, hogy hatékonyabbá teszik egy vállalat munkáját".

"Vannak olyan cégek Magyarországon, amelyek a hozzájuk állásra jelentkezők esetében végzett orvosi vizsgálatkor a drogfogyasztást is ellenőrzik. Minket információért megkerestek már olyanok, akik ezen felháborodtak, de a jogi utat nem merték vállalni, mert félnek, hogy elveszítik az állásukat" - mondta el az [origo]-nak Sárosi Péter. A TASZ drogpolitikai programvezetője szerint egy esetleges ilyen eljárást követően sokkal nehezebben tudna az illető elhelyezkedni Magyarországon.

Miközben nálunk még a probléma megoldása előtt állunk, addig az Egyesült Államokban egyre csökken a drogtesztet használó vállalatok száma. Több hatásvizsgálat is kimutatta ugyanis, hogy a drogtesztet bevezető cégek termelékenysége romlott. Egyrészről sok kiváló munkaerő a tesztet nem használó konkurenciához megy inkább dolgozni, másrészről az alkalmazottak ilyen, szúrópróbaszerű ellenőrzése rombolja a munkahelyi bizalom légkörét.
Vagyis előállt az a helyzet, hogy nem a drog, hanem a drogteszt lett káros a munkavégzés hatékonyságára - állítja a TASZ tanulmánya.

Sárosi Péter elmondta, hogy nem csak a különféle - vérből, vizeletből, nyálból - mintákból dolgozó drogtesztek fejlődnek, hanem az ezek kijátszására szakosodott iparág is. "Nyílt titok, hogy tiszta vizeletet produkáló, műanyagból készült műpisilő berendezések is beszerezhetők a tesztek kijátszására. Emellett léteznek a szájüreg kitisztítására szolgáló, vagyis tiszta nyálmintát produkálni képes tabletták is" - mondta el az [origo]-nak a civil szervezet programvezetője.

Lencsés Csaba