Meghosszabbították Paks üzemidejét

Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés nagy többséggel elfogadta a paksi atomerőmű működését meghosszabbító törvénytervezetet, így az ország egyetlen atomerőműve 20 évvel tovább működhet.
Vágólapra másolva!

Megszavazta hétfőn az Országgyűlés azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében a paksi atomerőmű 1982-87-ben üzembe helyezett négy reaktora 30 éves üzemidejét 20 évvel meghosszabbítják, Bátaapáti mellett pedig atomhulladék-tároló épülhet.

A kis- és közepes aktivitású radioaktív hulladékok tárolójának létesítését előkészítő tevékenység megkezdéséhez szükséges előzetes, elvi hozzájárulásról és a paksi atomerőmű üzemidejének meghosszabbításáról szóló előterjesztést - a benyújtott módosító javaslatok elvetésével - 339 igen, négy nem szavazattal, nyolc tartózkodás mellett szavazta meg a Ház.