Bűncselekmény az internetes meleglista

Vágólapra másolva!
Egy internetes bulvármagazin e-mailben bárkinek, aki kéri, elküld egy listát, ami huszonöt közéleti szereplő nevét tartalmazza, akik a magazin szerint homoszexuálisok. A lap szerkesztője azt mondja, semmi kifogásolható nincs a lista küldözgetésében, mert ezzel segít a közszereplőknek, hogy vállalják másságukat és ne kelljen tovább titkolózniuk. Az adatvédelmi biztos szerint viszont a lista létrehozása és kiküldése bűncselekmény.
Vágólapra másolva!

A Netkacsa nevű internetes bulvármagazin egy A közéletből ismert homoszexuális férfiak című listát tett közzé. A listán a nevek ki vannak pontozva, mellettük az illető foglalkozása olvasható, és egy felhívás, hogy amennyiben valakit érdekelnek a foglalkozások melletti nevek, úgy küldjön egy e-mailt a megadott címre, és elküldik neki a részletes listát ingyen. A készítők felhívják a figyelmet, hogy csak azoknak küldik el a listát, akik vállalják, hogy másoknak sem részben, sem egészben nem adják ki azt.

Menyhért Mészáros László, a Netkacsa szerkesztője az [origo]-nak elmondta, hogy elsősorban azért készítette a listát, mert úgy tapasztalata, hogy az embereket érdekli, hogy a közélet szereplői közül kik homoszexuálisok. A huszonöt nevet tartalmazó lista másik célja, hogy - a szerkesztő szerint - segítsen ezeken az embereken. "Abban segítek, hogy ne kelljen tovább titkolózniuk" - állítja. A szerkesztő úgy véli, hogy ezek a férfiak a szakmájukban elismert emberek, akiknek nem csökken a népszerűségük attól, hogy kiderül róluk, hogy melegek. Menyhért Mészáros László úgy látja, hogy akciója segíti a melegek elfogadását Magyarországon."Privát célom nincs vele" - tette hozzá.

"Semmi kifogásolható nincs a listában"

Menyhért Mészáros László semmi erkölcsileg kifogásolhatót nem talál a lista küldözgetésében, mivel szerinte az kizárólag tényeket, nem hazugságokat tartalmaz. A szerkesztő kiemelte, hogy Magyarországon megszűnt a valódi bulvárújságírás, előre egyeztetett történetek vannak, holott a műfaj a leleplezésről szól. Szerinte a meleglista ilyen, a leleplező bulvárújságírás hagyományait követő akció.

Ombudsman: Ez bűncselekmény

Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos elmondta, hogy senki nem vezethet adatbázist arról, hogy ki homoszexuális, ez ugyanis bűncselekmény, visszaélés személyes adatokkal. "Az is jogellenes, hogy az adatokat továbbküldik egy harmadik személynek" - tette hozzá a biztos. Péterfalvi Attila kiemelte, hogy az esetet súlyosbítja, hogy bár ki vannak pontozva a nevek, könnyen kikövetkeztethető, hogy kikről van szó. Az ombudsman azonban csak akkor vizsgálódhat az ügyben, ha állampolgári bejelentés érkezik hozzá.

Menyhért Mészáros László egy hete hívta fel a figyelmet a lista elérhetőségére a Netkacsa oldalán, azóta körülbelül nyolcszáz listakérő e-mailt kapott. "Ha senki nem kérné, senkinek nem küldeném el" - tette hozzá. Úgy véli, hogy a listán szereplők már régen tudják, hogy rajta vannak, de mivel egyikük sem jelentkezett nála, valószínűleg nem zavarja őket. Arra a kérdésre, hogy levenné-e annak a nevét, aki erre kéri őt, nem tudott válaszolni, mert "ilyen kérés még nem volt".