A belügyminiszter nem kommentálja a jogvédők bírálatát

Vágólapra másolva!
A Társaság a Szabadságjogokért Lamperth Mónika belügyminiszter felmentését kérte amiatt, hogy sajtórendészeti vétség miatt eljárás indult egy makói fideszes képviselő két munkatársa ellen. A civil szervezet szerint 2003 óta megszaporodtak a nyilvánvalóan a politikai szabadságjogok érvényesülését komolyan fenyegető rendőri fellépések. Lamperth nem kívánta kommentálni az ügyet.
Vágólapra másolva!

A belügyminiszter felmentését kérte a miniszterelnöktől nyílt levelében a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ). A szervezet azért fordult Gyurcsány Ferenchez, mert a múlt héten Makón kampánykiadványok terjesztése miatt a rendőrség eljárást indított a Fidesz két aktivistája ellen ellen.

"A TASZ az új magyar demokrácia nagy erényének tartja, hogy a rendőrség a rendszerváltás óta eddig egyetlen alkalommal sem avatkozott be a kampányküzdelmekbe. A rendőrség most sajnálatos módon egy újabb határvonalat lépett át. 2003 óta megszaporodtak a nyilvánvalóan pártpolitikai indíttatású, a politikai szabadságjogok érvényesülését komolyan fenyegető rendőri fellépések" - áll a TASZ közleményében.

Lamperth Mónika belügyminiszter az [origo] kérdésére nem kívánta kommentálni az állításokat. Hétfőn a parlamentben a miniszterelnököt kérdezte a témáról Deutsch Tamás. A Fidesz frakcióvezető-helyettese arra volt kíváncsi, hogy Gyurcsány Ferenc mikor és milyen formában kíván tisztázó vizsgálatot elrendelni "ezzel a politikai nyomásgyakorlás eszközeként használt rendőri fellépéssel kapcsolatban".

A miniszterelnök azt válaszolta: semmi olyan információ nem áll a rendelkezésére, amely alátámasztaná a képviselő ítéletét, ezért nem látja okát vizsgálat elrendelésének. Deutsch Tamás ezt "tűrhetetlennek és elfogathatatlannak" nevezte, mire Gyurcsány Ferenc arról tájékoztatta, hogy "ellentétes politikai irányúnak tűnő vizsgálatok jelenleg is vannak folyamatban".

Példaként Pest megye 16. választókerületét említette, ahol egy fideszes képviselő indítványára egy szocialista jelölttel kapcsolatosan hasonló természetű eljárás zajlik. Azt javasolta Deutsch Tamásnak, hogy ha törvénytelenséget gyanít, akkor forduljon a nyomozást felügyelő ügyészséghez, "ebben a műfajban egészen jó".