A három budapesti parkolási társaságnak összesen több mint ötmilliárd forintnyi pótdíjjal tartoznak az autósok - írja a Népszabadság. A társaságok néhány hónapja a nem fizetők lakására is ráterhelhetik a tartozást. Több tízezer bliccelő ellen folyik már végrehajtási eljárás - írja a Népszabadság.

Az V. kerületben működő Fővárosi Közterületi Parkolási Társulás milliárdos nagyságrendű pótdíjhátralékot tart nyilván. Tóth József, a társulás vezetője szerint volt, hogy egyetlen autós kétmillió forintnál is többel tartozott - írja a Népszabadság. A Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft., amely a Nagykörúton, az Újlipótvárosban és a Belső-Ferencvárosban szedi a díjakat, egymilliárdos tartozásról tud. Novák Péter ügyvezető szerint volt, hogy jelzálogként jegyeztették be a tartozást a bliccelő autós lakására, de már ingatlanárverésre is majdnem sor került pár százezres tartozás miatt.

A Centrum Parkoló Rendszer Kft. nemrégiben adósságkezelő céget bízott meg a tartozások beszedésére. Az Intrum Justitia november 11. óta levélben tájékoztatja az adósságról, a nem fizetők ellen jogi eljárást indítanak. A cég 2,7 milliárd forintnyi tartozást vásárolt meg.

A parkolási társulások általában három elbliccelt mikuláscsomag után írnak felszólító levelet az autósnak, majd fizetési felszólítást bocsátanak ki. Ha ekkor sem fizet az autós, bírósághoz fordulnak. Ha itt a parkolócég javára döntenek újabb levelet kap bliccelő autós. A végrehajtó csak ezután jön. Az adósságkezelő cégnél ötvenezer autós ügye van ebben a szakaszban - írja a Népszabadság.