Egyedül mehetnek orvoshoz a lelkibeteg fiatalok

2005.11.22. 15:21

Szerdán kezdi meg az Országgyűlés annak a javaslatcsomagnak a tárgyalását, amelynek elfogadása esetén négy egészségüggyel kapcsolatos törvény is módosulna. A tervek szerint megszüntetnék a petesejt-adományozás anonimitását, a dohányzást teljesen kitiltanák az óvodákból és a kórházakból, a drogproblémákkal küzdő tizenévesek pedig szülői jóváhagyás nélkül is fordulhatnának pszichiátriai intézetekhez.

"Egyszer egy édesapa azzal hozta vizeletvizsgálatra a fiát, hogy ha a drogteszt pozitív lesz, akkor agyonveri a fiút, ha negatív, akkor pedig nem hiszi el" - magyarázta az [origo]-nak Funk Sándor, a Nyírő Gyula kórház addiktológus főorvosa, aki szerint a tervezett módosításokkal elkerülhetőek lennének az ilyen szituációk.

A parlament előtt lévő javaslatcsomag elfogadásval ugyanis módosulnának a pszichiátriai kezelésre vonatkozó szabályok. Többek között lehetővé válna, hogy a drog- vagy alkoholproblémával küzdő tizenéves fiatal szülői jóváhagyás nélkül kérje felvételét a pszichiátriai intézetbe. A jelenlegi szabályozás értelmében ehhez a törvényes képviselő hozzájárulása szükséges. Az [origo] által megkérdezett orvosok szerint a szülői szigor sok esetben megnehezíti a probléma kezelését, a jogszabálymódosítás után viszont a problémás esetekben a fiatalok önállóan is dönthetnek.

A változtatást üdvözli a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő civil szervezet is, azt viszont kifogásolják, hogy mindez kiterjedne a korlátozottan cselekvőképes idős emberekre is. A civil szervezet szerint így a korlátozott belátási képességgel rendelkező idősek esetén a törvényes képviselő helyett a pszichiátriai intézmény dönthetne a kezelésről. Vagyis nőne az intézmények döntési jogköre.

A TASZ szerint ugyancsak rontaná a betegek önrendelkezési jogait az a módosítás, amelynek értelmében, ha valaki önként jelentkezik egy pszichiátriai intézetbe, de később meggondolja magát, akkor addig nem hagyhatja el a helyet, amíg ki nem vizsgálják. Igaz, ha az illető bírósághoz fordul, akkor ott felülbírálhatják a pszichiátriai döntést, de addig is benntartják. A jelenlegi gyakorlat ezzel szemben az, hogy az érintett a bírósági döntésig elhagyhatja az intézetet.

Panaszjog és látogatás

Változnak a fekvőbetegnek a látogatók fogadásával kapcsolatos jogai is. Az egészségügyi törvényben eddig csak az szerepelt, hogy a betegnek joga van látogatókat fogadnia, a jövőben ez kiegészül azzal, hogy az általa meghatározott személyeket kizárhatja a látogatásból.

Az egészségügyi intézményekkel kapcsolatos panaszjogok pedig úgy módosulnak, hogy a kórház a betegek panaszaira a korábbi 10 napos határidő helyett ezentúl 30 napon belül lesz köteles válaszolni. Az egészségügyi miniszter indoklása szerint a határidő kitolását az alaposabb ügyintézés indokolja. A TASZ ezzel szemben viszont indokolatlannak tartja ezt a módosítást, a civil szervezet szerint ugyanis az lenne a célszerű, ha az egészségügyi intézmény minél előbb válaszolna egy panaszra.

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK