Nem volt tartós a szocialisták előretörése - áll a Tárki és a Századvég legújabb, novemberi jelentésében. A teljes népesség és a biztos pártválasztók körében is kiegyenlítődtek az erőviszonyok. Az MSZP és a Fidesz fej-fej mellett áll, rajtuk kívül egyedül az SZDSZ-nek lenne esélye bejutni a parlamentbe, ha most lennének a választások.

A Századvég-Tárki november első felében végzett adatfelvétele során  az ország hetven településén több mint ezer embert kérdezett meg. A felmérés szerint az összes megkérdezett körében az MSZP és a Fidesz támogatottsága 29-29, az SZDSZ négy, az MDF pedig két százalék. A biztos szavazók között a szocialisták (46%) két százalékkal vezetnek a Fidesz (44%) előtt és még a szabad demokraták (5%) jutnának be az Országgyűlésbe.

Az előző hónaphoz képest elmondható, hogy megállt a vezető kormánypárt előretörése, és meglettek az eltűnt szabad demokrata szavazók. A felmérés szerint ennek az a magyarázata, hogy a koalíciós pártok szavazótábora összeér. Ha az egyik párt ugyanazon a csoporton belül (a budapestiekről és a nagyvárosiakről van szó) előnyre tesz szert, a másik támogatottsága ugyanúgy csökken.

A választásra jogosultak bő egy harmada (34%) még bizonytalan vagy megtagadta a válaszadást. A múlt hónappal összehasonlítva növekedett viszont a választási részvételi hajlandóság, ami elsősorban a két nagy párt szavazói körében megfigyelhető.

A választásra jogosultak és a saját pártjuk szavazói is hasonló mértékben tartják Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, illetve Orbán Viktort, az ellenzék vezérét alkalmasnak a kormányzásra. A kormány teljesítményével - az MSZP-szavazókon kívül - a választók csökkenő mértékben elégedettek. A Tárki kiemeli, hogy a kormányzati munka és a vezető kormánypárt megítélése a PR-aktivitás ellenére sem javult.