Dugók és didergő lakók az óbudai gázcsőcsere miatt

2005.11.25. 8:12

Hatalmas közlekedési dugókat okoz Óbudán, egy elöregedett fél kilométeres gázcsőszakasz cseréje. A Gázművek szerint a munka halaszthatatlan volt. A csere miatt ugyanakkor három társasház is gáz nélkül maradt, mivel itt is szivárgásokat észleltek. Két házban már folyik a felújítás, ám a harmadikban nincs pénz a csőcserére. Egyelőre nem tudni, ott mikor lesz ismét fűtés - írja a Népszabadság.

Az azonnali élet- és balesetveszély elhárítása miatt indult közműfelújítás a III. kerületben a Pacsirtamező utcában és a Lajos utcában. A Fővárosi Gázművek (Főgáz) Rt. másfél hete kezdte a munkálatokat, fél kilométeres szakaszon félpályás útlezárással. A gázcsőcsere nem csak a közlekedőket érinti, de a környéken nincs gáz, így fűtés sem több lakásban - írja a Népszabadság.

Szerencsétlen az időpont, de a felújítás halaszthatatlan - közölte a Főgáz Rt. igazgatója, Csallóközi Zoltán. Az éves kötelező második ellenőrzés során a korrózió miatt kilyukadt acélcsöveken több komoly szivárgást is észleltek. A fél kilométeres vezeték nyomáspróbája, majd technológiai átadása ugyanakkor már csütörtökön megtörtént. Aszfaltozni azonban csak a jövő hét elején tudnak.

A lapm szerint a gázhiány három társasházat érint, amelyeknél az épületeken belüli vezetékek szintén nem állták ki a nyomáspróbát. A felújítás azonban itt a társasházak kötelessége. A lakók egy épületben végezték el a rekonstrukciót, egy másik napokon belül kész. A harmadik háznak azonban egyelőre nincs rá pénze, így nem köthetnek rá majd a felújított vezetékre.

A probléma nem egyedi, szinte nincs olyan időszak Budapesten, amikor ne kellene szüneteltetni a szolgáltatást valamelyik épületben. Ez a fűtési szezonban a legkellemetlenebb, jelenleg is több tucat ilyen ház található fővárosszerte - írja a Népszabadság.

KAPCSOLÓDÓ CIKK