A volánnál halt meg a 103-as busz sofőrje

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Hirtelen rosszul lett és meghalt szombat délután egy buszsofőr Budapesten. A férfi éppen az egyik 103-as autóbuszt vezette a Lágymányosi-híd közelében, amikor rosszul lett. Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója szemtanúk elmondása alapján jelentette: az, hogy nem történt baleset, két utas lélekjelenlétének köszönhető. A fiatalemberek bemásztak a vezetőfülkébe, és megállították a buszt. A kiérkező mentők a buszvezetőt már nem tudták újraéleszteni.