Halálos karambol a 8-as főúton

Vágólapra másolva!
Egy ember meghalt Veszprém és Várpalota között, ahol négy autó karambolozott a vizes, fagyos úton hétfőn este - közölte a rendőrség.
Vágólapra másolva!

Veszprém felől Várpalota irányába közlekedett egy személykocsi a 8-as főúton, s a vizes, fagyos úttesten az autó megcsúszott, majd áttért a másik forgalmi sávba, ahol összeütközött egy szemből érkező személyautóval - mondta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Váradi Piroska hozzátette: a karambolozó autókba még két személykocsi szaladt bele. Tájékoztatása szerint a balesetet okozó autó férfi vezetője a helyszínen életét vesztette, a vétlen kocsiban ülők közül pedig egy súlyos és egy könnyebb sérültet szállítottak a veszprémi kórházba.

A 8-as főutat Veszprém és Várpalota között félpályán lezárták - közölte a szóvivő.