A kormányszóvivő tagadja azokat az értesüléseket, miszerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Tony Blair brit miniszterelnökkel tartott megbeszélésén odaígérte a Budapest Airportot a brit reptér-üzemeltető társaságnak. A British Airport Authority már korábban leadta pályázatát a budapesti reptér üzemeltetési jogának megvételére. A tervek szerint a pályázat győztesét még idén kihirdetik.

Külföldi és hazai sajtóértesülések szerint a brit kormányfő és Gyurcsány Ferenc találkozójukon kiemelt figyelmet szenteltek a Budapest Airport tervezett privatizációjának - közölte Rogán Antal, a Fidesz országgyűlési képviselője. Tony Blair csütörtökön és pénteken találkozott a magyar kormányfővel. Rogán Antal választ vár Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől, hogy a kormányfő megígérte-e a tárgyaláson, hogy a Budapest Airportot a British Airport Authority (BAA) veheti meg. 

Batiz András kormányszóvivő az ellenzéki politikus közleményére úgy reagált: "Rogán Antal szavai nemcsak a magyar, de a brit miniszterelnököt is megrágalmazták". Mint az MTI-nek elmondta, Tony Blair az Európai Unió soros elnökeként azért járt Budapesten, hogy az EU 2007-2013 közötti költségvetéséről folytasson tárgyalást a magyar, illetve a visegrádi négyek többi miniszterelnökével. "Minden megbeszélésen erről volt szó, semmi másról" - tette hozzá. 

"A magánpénzből való fejlesztés elbírálási fázisának utolsó pillanatait éljük, a magyar miniszterelnöknek semmilyen módon nincsen lehetősége arra, hogy ezt befolyásolja, így hát erre nem is tenne soha, semmilyen módon kísérletet" - tette hozzá a kormányszóvivő. A Gyurcsány Ferenc és Tony Blair közötti tárgyalás "minden egyes pillanata az Európai Unió költségvetésével kapcsolatban zajlott", hiszen Magyarországnak az az érdeke, hogy 2007-2013 között az a 15 ezer milliárd forint, amiből Magyarországot tovább lehet fejleszteni, Magyarországra érkezzen - közölte a kormányszóvivő.

A Budapest Airport privatizációs pályázatára beérkezett borítékokat szerdán bontották fel. Az árajánlatok - lapértesülések szerint - 400 milliárd forint felett vannak. A német Hochtief és Fraport, valamint a brit BAA november 14-én adta le pályázatát a reptér 75 éves üzemeltetési jogának megvételéről. A legmagasabb ajánlatot a brit BAA tette. A tervek szerint az ÁPV Rt. még decemberben eredményt hirdet és megkezdi a tárgyalást a győztessel.