Két halálos baleset Békésben

Vágólapra másolva!
Több halálos közlekedési baleset is történt a hétvégén Békés megyében. Szombaton egy autó gyalogost gázolt, vasárnap pedig egy férfi halt meg abban a balesetben, mikor két autó frontálisan karambolozott Orosháza közelében.
Vágólapra másolva!
Rendőrséghttp://www.rendorseg.hu/url

Két halálos közlekedési baleset történt a hétvégén Békés megyében - olvasható a rendőrség honlapján.

A 47-es számú főúton szombat este egy Békés felől Békéscsaba irányába közlekedő személygépkocsi elütött egy gyalogost, aki kórházba szállítását követően belehalt sérüléseibe.

Vasárnap hajnalban pedig egy Csorvás felől Orosháza irányába közlekedő tehergépkocsi frontálisan ütközött egy vele szemben haladó személygépkocsival, amelynek vezetője a helyszínen meghalt.