Többet érhet a bevallottnál az Orbán-villa

Vágólapra másolva!
Nagyobb az alapterülete és sokkal többet ér az Orbán-villa, mint azt a volt miniszterelnök állítja - írja a Népszabadság. A lap szerint a Cinege utcai épületen teljes átépítést végeznek: kibővítik és korszerűsítik a családi házat, amelyben 2003. óta, lakhatási engedély nélkül él Orbán Viktor és családja.
Vágólapra másolva!

Sokkal nagyobb és sokkal többet ér Orbán Viktor XII. kerületi családi háza, mint azt vagyonbevallásában szerepeltette, illetve, mint azt az Orbán-bizottság megállapította - írja a Népszabadság. Ezek szerint a Fidesz elnöke 2002-ben egy 101 és egy 82 négyzetméteres lakásból álló házat vásárolt, amelyhez egy 36 négyzetméteres garázs tartozott, összesen 75 millió forint értékben. Az épület felújítására - Orbán Viktor egy 2005. júliusi beszámolója szerint - 20 milliót költöttek, a család tartalékaiból és bankkölcsönökből, amiből egy 35 négyzetmáteres bővítést és a két lakás összenyitását oldották meg. Az 1252 négyzetméteres, szabadság-hegyi telken álló, 218 négyzetméteres ház értéke, ezek alapján 95 millió forintra tehető - írja a lap.

A Népszabadság azonban építői körökből úgy tudja, hogy a jelzettnél jóval több munkát végeztek, jóval több pénzért a családi házon. A lap szerint a ház hasznos alapterülete eléri a 400 négyzetmétert, amely egy 120-120 négyzetméteres földszintből és emeletből, egy 50 négyzetméteres tetőtérből, egy közel 100 négyzetméteres garázsból, 10 négyzetméteres tárolóból, egy 20 négyzetméteres pincéből és egy 30 négyzetméteres, kéthelyiséges borospincéből áll.

A lap által megkérdezett szakértők szerint, a bővítéssel és a korszerűsítéssel járó munkálatok (válaszfalak áthelyezése, alapozás bővítése, szigetelés, tetőfelújítás, nyílászárócsere, új burkolatok, gépészet- és fűtéskorszerűsítés, festés-mázolás) a jelzett 20 millióval ellentétben, 80-100 millió forintra rúghatnak, az épület értéke pedig 95 millió forint helyett, alsó hangon is ennek a duplája. Ingatlanszakértők 200-220 millió forintra becsülik a rejtett, utcáról alig látható ingatlan értékét - derül ki a Népszabadság írásából.