Tiltott tűzijátékot találtak egy kigyulladt garázsban

Vágólapra másolva!
Nagy mennyiségű, illegális pirotechnikai eszköz került elő egy vasárnapra virradóra kigyulladt székesfehérvári garázsból; a tűz okát még vizsgálják; a lefoglalt pirotechnikai eszközök hatóanyag-tartalma 70-80 kilogrammra tehető - közölte a rendőrség.
Vágólapra másolva!

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: az esetről a tűzoltók értesítették a rendőrséget, mivel a tűz eloltása után kiderült, hogy a garázsban nagy mennyiségű tiltott pirotechnikai eszközt tárolt a tulajdonos. Németh-Kész Mónika rendőr-főhadnagy hozzátette: a szemlebizottság a garázsban összesen 28.305 római gyertyát, petárdát, tűzijátékbombát, illetve tűzijátékbomba-telepet foglalt le.

Az adatgyűjtés során kiderült, hogy a kiégett garázs tulajdonosának egy másik tároló is a birtokában van ugyanazon a garázssoron. Ott a házkutatás során a rendőrök 20 ezer darab petárdát találtak, amit szintén lefoglaltak - közölte a szóvivő. A szakértők szerint a lefoglalt pirotechnikai eszközök hatóanyag-tartalma 70-80 kilogramm.

A 34 éves székesfehérvári garázstulajdonos ellen ipari robbantóanyaggal és pirotechnikai eszközzel kapcsolatos szabálysértés, valamint gondatlanságból elkövetett közveszély-okozás miatt indított eljárást a rendőrség.