Az MSZP a 100 lépés, Orbán a lecsúszás évéről beszél

2005.12.22. 14:39

Az MSZP szerint a száz lépés programjára fogunk emlékezni 2005-ből, Orbán Viktor Fidesz-elnök szerint viszont az idei évet a bizonytalanság, a kiszolgáltatottság és a kiszámíthatatlanság jellemezte. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke azt emelte ki évértékelésében, hogy idén tovább csökkentek az adók és folytatódott az oktatási rendszer átalakítása.

Az MSZP, a Fidesz és az SZDSZ is csütörtökön értékelte a 2005-ös évet. Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője szerint pártja legfontosabb politikai tette a szocialista párt "eddigi legbaloldalibb és legnemzetibb programja", a száz lépés programja volt, míg a legnagyobb kudarc a méltatlan köztársaságielnök-választás volt.

A kormánypárti politikus az év legnagyobb nemzetközi eredményének a Magyarország számára kedvező uniós költségvetés elfogadását tartotta, míg a legnagyobb ballépésnek azt, hogy "a Fidesz hadat üzent Nagy-Britanniának". Hozzátette: a Fidesz előbb Tony Blair brit miniszterelnököt hazugozta le, majd a Financial Times napilapnak üzent hadat.

Lendvai Ildikó szerint a 2005-ös év legnagyobb hátraléka a szegénység elleni program további elemeinek kidolgozása. Közölte: 2006-ra maradó kötelezettség az is, hogy Magyarország felkészüljön a második Nemzeti Fejlesztési Tervre.

Az év legrosszabb mondatának a politikus Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének és Kerényi Imre színházi rendezőnek a mondatát tartotta, miszerint a baloldal, amikor tehette mindig nemzetére tört. Hozzáfűzte: a mondatot először Kerényi Imre mondta ki, majd néhány hónappal később Orbán Viktor megismételte.

Orbán: A bizonytalanság éve volt

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke azt mondta 2005-ről: "az emberek rosszabbul élnek ma 2005 végén, mint éltek egy esztendővel korábban, sereghajtók lettünk, nap mint nap kapjuk a megszégyenítő dorgálásokat, a megszégyenítő, leminősítő értékeléseket" - mondta a politikus.

A pártelnök szerint az idei évet a bizonytalanság, a kiszolgáltatottság és a kiszámíthatatlanság jellemezte, ezért 2005 az olyan esztendők közé tartozik, amelyeket jobb elfelejteni. "Olyan világ alakult ki Magyarországon, hogy semmire sincsen garancia, olyan államunk van, amely a mi életünk szempontjából egy fontos dologra sem képes garanciát adni" - tette hozzá.

Hozzátette: a bizonytalanság abból fakad, hogy nincs egyenes beszéd, "össze-vissza beszélnek" azok, akiknek az lenne a dolguk, hogy felelős döntéseket hozzanak a Magyarországon élő emberek biztonsága érdekében. Orbán szerint ezek azok az évek, amikor az ember nem azért dolgozott, hogy ötről a hatra sikerüljön jutnia, hanem, hogy legalább ne csússzon vissza.

Kuncze az adócsökkentésre emlékszik

Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke azt emelte ki, hogy idén tovább csökkentek az adók, folytatódott az oktatási rendszer átalakítása, nyilvánossá váltak a közérdekű adatok és csökkent a bürokrácia.

Kuncze a kormányzati ciklusban megvalósult célkitűzések közé sorolta a demokratikus intézményrendszer visszaállítását, a sorkötelezettség eltörlését, a diplomás minimálbér bevezetését, az autópályák hosszának megduplázását, a települések 80 százalékának szélessávú internetes elérhetőségének megteremtését, a távközlési piac liberalizálását, és a piackonform környezetvédelmi szabályozás bevezetését.

Nem valósult meg viszont a liberálisok által szorgalmazott egészségügyi reform, Kuncze szerint azért, mert a javaslatukkal egyedül maradtak. Így a több biztosítós egészségügyi rendszer megvalósítása, az egykulcsos adórendszer bevezetése, valamint a kisebb, olcsóbb állam kialakítása a következő ciklus kormányzati feladatai lesznek - mondta.

KAPCSOLÓDÓ CIKK