Már a mellékútvonalakat tisztítják a hótól

Vágólapra másolva!
80 munkagép és 700 hómunkás tisztítja a hótól a fővárosi utakat. A főbb útvonalak járhatóak, a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. Reggeltől már a mellékutakat tisztítja. A vasúti közlekedésben főleg a nyugati megyékben kell késésekre számítani.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Rt. 80 munkagéppel és 700 kézi hómunkással dolgozott az éjjel a főváros fő- és tömegközlekedési útjain, így az autóbuszjáratok menetrend szerint tudnak indulni - közölte szerda hajnalban Szegedi Péter szóvivő. A havazás kedden fél öt körül állt el a főváros térségében, de éjjel kettőkor eső, havas eső kezdett hullni.

Az FKF Rt. 80 géppel és 700 fő kézi hómunkással dolgozott és dolgozik a fő- és tömegközlekedési útvonalakon, hidakon és felüljárókon, valamint a fontosabb mellékútvonalakon. Ha nem lesz újra havazás, reggel 6 órától folyamatosan folytatják a mellékútvonalak és a lakótelepek takarítását.

A részvénytársaság továbbra is keres hómunkásokat a nappali műszakra, nyolc óra munkáért nettó 2500 forint bért fizetnek. A társaság figyelmeztette a házfelügyelőket, tömbházfelügyelőket, hogy a gyalogos balesetek elkerülése végett takarítsák le a hótól és síkosságmentesítsék az ingatlanok előtti járdákat, mivel az előrejelzések szerint további havazás várható.

Az éjszakai, illetve reggeli havazások a Dunántúl vasútvonalain - főleg Szombathely térségében okoznak késéseket a vasúti közlekedésben. Szerdán ugyanakkor valamennyi reggeli vonat elindult. A MÁV felkészült arra, hogy egy nagyobb, intenzívebb havazás esetén is biztosítsa a személyszállító vonatok zavartalan közlekedését. Kedden a délutáni havazások miatt országszerte előfordultak késések, a Budapest-Vác vasútvonalon 15-20 percet is csúszott egy-egy járat.