Vágólapra másolva!
Januártól ismét írhatnak fel a magánorvosok kiemelt támogatású gyógyszereket - közölte az Egészségügyi Minisztérium. Az októberben megvont vényírási szabadságot ugyanakkor azzal a feltétellel állították vissza, hogy a magánorvosoknak dokumentálniuk kell a gyógyszerfelírást.
Vágólapra másolva!

A kormány december 21-i ülésén döntött arról, hogy visszaállítja a magánorvosok kiemelt - 90 és 100 százalékos - tb-támogatású készítményekre vonatkozó vényírási jogosultságát, melyet egy októberi kormányrendelet vont meg tőlük. A döntést az Egészségügyi Minisztérium akkor még azzal indokolta, hogy ezáltal ellenőrizhetőbbé válik a receptfelírás.

A rendelkezéssel szemben az elmúlt hónapokban több szervezet, így például a koalíciós partner, a Szabad Demokraták Szövetsége is fellépett. Újragondolását kérte a Magyar Orvosi Kamara, melynek elnöke, Éger István tárgyalást kezdeményezett az ügyben Gyurcsány Ferenc minisztelnökkel.

A Magyar Pszichiátriai Társaság az Alkotmánybírósághoz is fordult, mert véleménye szerint mindenkinek jár kiemelt támogatású készítmény, aki egészségügyi járulékot fizet - függetlenül attól, hogy magán- vagy állami szolgáltatást vesz igénybe. A rendelet visszavonását kért az Orvosi és Egészségügyi Vállalkozások Országos Szövetsége (OEVOSZ) is, miután a jogszabály nehéz helyzetbe hozta az összes, vállalkozásban folytatott szakrendelést.

Az egészségügyi kormányzat most azzal a feltétellel állította vissza a vényírási szabadságot, hogy a területileg illetékes egészségbiztosítási pénztáraknál a magánpraxisban dolgozó orvosoknak havi rendszerességgel kell dokumentálniuk a gyógyszerfelírást.