Itt van újra a kátyúszezon

Vágólapra másolva!
Egy hét télies időjárás után megint gombamód szaporodnak a kátyúk. Az FKF Rt. szerint ugyanakkor most csak feleannyi az úthiba, mit tavaly ilyenkor, ami a sok útfelújításnak is köszönhető - írja a Népszabadság. Egy lapnak nyilatkozó szakember szerint azonban az felújított szakaszok sem tartanak majd sokáig.
Vágólapra másolva!

Hiába a nagy nyári útfelújítások, egy hétnyi kontinentális tél elég ahhoz, hogy megint tele legyenek kátyúval a főváros utak - írja a Népszabadság. Egyelőre a fel nem újított szakaszok lyukacsosodnak, de a lapnak nyilatkozó szakember szerint nem sokáig tartanak ki majd az új burkolatok sem.

A Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. illetékes igazgatója, Csanádi Csaba szerint december eleje óta valóban nőtt az úthibák száma, de míg tavaly ilyenkor 1840 kátyút számoltak össze, idén ennek csak a felét. Ennek oka, hogy 110 ezer négyzetméter helyett, 195 ezer négyzetméternyi felületen javíthattak, és a nyolcvan kilométernyi teljes útfelújítás is sokat számít.

A lap által megszólaltatott szakember szerint ugyanakkor a frissen felújított utakkal sem lehetünk elégedettek, mivel már látszik, hogy nem állják ki az idő próbáját. A városüzemeltetési bizottság fideszes szakpolitikusa, Szálka Miklós szerint csak a felső rétegeket tették rendbe, az alaprétegekhez nem nyúltak, így rendbe rakott részek négy-öt év múlva nem mutatnak majd jobb képet, mint a régiek. A képviselő szerint október 15 után már nem lehet tartós burkolatot készíteni, mivel nem elég forró az aszfalt, és a munka minőségének számonkérése sem megnyugtató, ráadásul a garancia csak az elvégzett munkára, vagyis a legfelső réteg(ek) cseréjére vonatkozik - írja a Népszabadság.