Katonák szállítanák az elzárt falu kismamáját

Vágólapra másolva!
Veszprém megyében nyolc, a szomszédos Fejér megyében pedig két települést zárt el a külvilágtól a havazás, és Vas megyében is vannak ilyen falvak. A Fejér megyei Vértesbogláron nincs súlyos beteg, van viszont egy szülés előtt álló kismama, akit szükség esetén katonai járművel visznek majd kórházba. A településnek pár napra elegendő élelmiszertartaléka van. A Veszprém megyei Bakonynánán szintén a háziorvos hiánya okozhat gondot.
Vágólapra másolva!

Vértesboglár polgármestere, Oroszné Genczwein Terézia az [origo]-nak elmondta: Csákvár és Felcsút között a hatóság lezárta az utat - ebbe a vonalba esik Vértesboglár. A környéken már nem esik a hó, de nagyon erős északi szél fúj. "Ha a hómaró el is indul, azonnal ráfújja a szél a havat az útra. Néhányan könnyelműen elindulnának, van, aki terepjáróval próbálkozik, ezért vannak kint a lezárótáblák" - mondta Oroszné.

"Itt ragadt az esztergomi busz a faluban. Idevontatták az útról, de nem tud továbbmenni" - mondta el a polgármester. "Gondoskodunk a hat utas és a sofőr elhelyezéséről, nemsokára kapnak teát" - tette hozzá.

Az orvosi ellátással akadnak problémák Vértesbogláron, a háziorvos nincs a faluban, és a helyettese Csákváron van - közölte a polgármester. "Komoly beteg szerencsére nincs, de van egy szülés előtt álló kismamánk" - tette hozzá. Kérdésünkre, hogy vele mi történik, elmondta: van egy védőnő, és ha szükség van rá, katonai járművel szállítják el a kismamát. "Az imádkozósoktól azért azt kérjük, imádkozzanak, hogy minden rendben legyen" - mondta a polgármester.

A polgármester egyébként nem aggódik, mert reggel még megérkeztek a faluba az alapélelmiszerek. "Ha fúj is a szél, egy-két napig még rendben leszünk" - fogalmazott. Tartalékokat is tudnak hozatni, ha szükség van rá, mert ilyenkor többet vásárolnak a falubeliek, hogy a legszükségesebbek ne hiányozzanak, ha sokáig el lesz zárva a falu.

Vértesboglárt sem Csákvár, sem Bicske felől nem lehet megközelíteni, emellett lezárták az Adony és Kálóz közötti szakaszt. Szentes László, a Fejér Megyei Védelmi Bizottság titkára arról tájékoztatott, hogy a megyében kritikus a közlekedési helyzet Dunaújváros és a Vértes déli térségében. A buszok 20-60, a vonatok 20-30 perces késéssel közlekednek. Fejér megyében a legfrissebb hírek szerint Bodmét is elzárta a hó. Járhatatlan az út többek között Székesfehérvár és Sárszentmihály, valamint Pákozd és Sukoró között.

Veszprém megyében nyolc faluba nem lehet bejutni

Nyolc település megközelíthetetlen Veszprém megyében is. Sok alsóbbrendű út járhatatlan Pápa, Zirc és Tapolca környékén. Tés, Jásd, Szápár, Csetény, Bakonynána falvakba nem lehet bejutni, a Balaton-felvidéken megközelíthetetlen Hidegkút és a Vas megyével határos falu, Nagypirit is. A megyében mintegy tizenöt alsóbbrendű út járhatatlan, de a Veszprém és Tapolca közötti főutat is több helyütt "megrakta" méteres hófúvásokkal a viharos erejű szél. Az utat a rendőrség lezárta a forgalom elől.

Az [origo] Bakonynána község polgármesteri hivatalában érdeklődött a helyzetről. "Reggel ugyan még ideért a kenyeres autó, de jó, hogy itt a környéken sokan házilag sütnek maguknak kenyeret" - mondták el a hivatalban. Reggel állítólag még többen el tudtak menni a szomszéd faluba dolgozni, de a menetrendszerinti busz már csak félútig jutott, és vissza is kellett fordulnia Bakonynánára.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Bakonynánán is gondok vannak az orvosi ellátással: a háziorvos és a gyermekorvos is a szomszéd faluban, Dudaron rendel, így ha valaki megbetegszik, valahogy oda kell vinni őket. "A betegszállító autó előtt ment reggel a hókotró, így valószínűleg eljutottak Veszprémba a vesebetegekkel, akiket ott kezelnek" - mondták a polgármesteri hivatalban. A faluban továbbra is erősen havazik, és a szél is erős.

Elzárt települések Vas és Győr-Moson-Sopron megyében

Vas megyében a főutak járhatók, de a melllékutakon komoly hóátfúvások vannak. A Jánosháza környéki mellékutak, a Nemeskeresztúr és Kissomlyó útszakasz, valamint a Köcskre bekötőút is járhatatlan. Nehezen járható az út Szombathely és Csepreg között, Bük környékén Sárvár és Szeleste között, valamint Celldömölk környékén. Győr-Moson-Sopron megyében is két települést, Vág és Vének községet zárt el a hó a világtól.

Reggel öt zalai falut zárt el a hó

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Délelőtt még - a katasztrófavédők közlése szerint - Zala megyében is el volt zárva öt kisebb település: Orosztony, Belezna, Kerecseny, Börzönce és Böde. Fél tizenegy körül Orosztony önkormányzatánál az [origo]-nak azt mondták: nem tudnak arról, hogy el lenne zárva a falu. A reggeli buszok még jártak, a kenyeres autó be tudott menni a faluba. "Nagyon szakad a hó, de szél már nincs" - mondták el az önkormányzatnál.

Beleznán is azt mondták, nem tudnak arról, hogy elzáródott a bekötőút. "Reggel nyolckor még kiment meg bejött a busz, bár az igaz, ha fúj a szél, nagyon könnyen elzáródik az út" - mondta el az önkormányzat munkatársa. "Annyira nincs vészhelyzet, itt van az orvos, és személyautóval valószínűleg át lehet jönni az úton, ha nehezen is. Bár ha ilyen lesz az idő még sokáig, az az egy sáv is elzáródhat" - tette hozzá. A három további - reggel még elzárt - faluban az önkormányzatnál nem vették fel a telefont.

Wirth Zsuzsanna