A döntő után megvolt az elődöntő is

Vágólapra másolva!
A szerdai Gyurcsány-Orbán csörtéhez képest már-már baráti hangulatban zajlott a négy parlamenti párt listavezetőjének csütörtöki vitája. Gyurcsány ezúttal nem ugrott neki Orbánnak, Dávid Ibolya viszont kritikus hangú kérdéseket intézett Orbánhoz a minimálbér emelése kapcsán. Az [origo] összefoglalójában meg is nézheti a vitát.
Vágólapra másolva!

Győzni szeretünk, versenyezni nem, pedig aki csak védekezik, az alulmarad, ezért fejleszteni kell - vezette fel az MSZP témáját a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc szerint bizonyos iparágakban nekünk kell a legjobbnak lenni. Ezek a gyógyszeripar, az autógyártás, az elektrotechnika, az informatika, az idegenforgalom, továbbá a logisztikai, pénzügyi és szolgáltatási központok - sorolta. "Nem elég beszélni arról, hogy itt vagyunk Európa közepén, ki kell használni ezt" - jegyezte meg. Mindehhez jó közlekedés, autópályák, vasutak kellenek, és szakképzés - tette hozzá.

Hatezermilliárdot ígérgettek el a kampányban, ez és az euró 2010-es bevezetése egyszerre nem megy - figyelmeztetett Dávid Ibolya. Az MDF úgy számolt, hogy ezt csak 25 százalékos adóemeléssel lehetne megoldani, vagy 25 százalékos teljes költségvetési megvonással. Az első feladat a költségvetés rendbetétele, mert önökre nem lehet a kasszakulcsot bízni - jelentette ki. "Miniszterelnök úr, ön úgy ábrándozik a lottóötösről, hogy még a lottóra sincs pénze" - fordult Gyurcsány Ferenchez.

A Széchenyi-terv volt a Fidesz elképzelése a fejlesztésekről - idézte fel Orbán Viktor. A Fidesz ezt újraindítaná, ettől munkahelyeket várnak, és azt, hogy megerősödnek a magyar vállalkozók. "A külföldieket azért várjuk, hogy új lehetőségeket hozzanak" - tette hozzá. Kitért arra is: a közbeszerzési törvényt úgy kell megváltoztatni, hogy a magyar vállalkozók nyerhessék meg a pályázatok legalább 70-80 százalékát. Budapestet kiemelten kell kezelni, ezért Budapest-minisztériumot hoznak létre - ismételte meg előző napi bejelentését.

Kuncze Gábor az uniós támogatások felhasználásáról beszélt, arról, hogy az ország a következő 10 évben teljesen behozhatja infrastrukturális lemaradását, és néhány területen az élvonalba kerülhet. Meg kell teremteni a hazai forrásokat, ezért felelőtlenek azok az ígéretek, amelyek több ezer milliárdról szólnak. Engedni kell, hogy a kereteken belül kibontakozzon mindenkinek a tudása, nem az államnak kell döntenie a fejlesztésekről - vélte az SZDSZ elnöke.

Ha nem teszünk rendet a költségvetésben, akkor azt veszélyeztetjük, hogy az uniós támogatást sem kapjuk meg, ezért az MDF garanciát vállal, hogy mindent megtesz a költségvetési rendért - reagált Dávid Ibolya. - Állunk Dávid Ibolya rendelkezésére, úgy tudom, együtt készülünk a kormányváltásra - mondta Orbán Viktor. Úgy fogalmazott: a statisztikai számokra épülő papírgazdaságban minden rendben van, de a mai budapesti valóság új megoldásokért kiált. Kuncze erre azt mondta, a Fidesz így akar jó pontokat szerezni a budapestieknél, miután az Orbán-kormány idején fojtogatták a fővárost.

Zárszó

Orbán Viktor zárszavában azt mondta: elsősorban magyarok vagyunk, és csak utána tartozunk valamelyik párthoz. Azoknak is igent mondunk, akik félreütik a kinyújtott kezünket - fogalmazott, elsősorban talán az MDF-re célozva. Szolidáris államot szeretnénk, ahol a magyarok számíthatnak a saját államukra - jelentette ki. Úgy vélte, sok sikeres ember van az országban, nekik nem segítségre, hanem lehetőségekre van szükségük az államtól. Vannak viszont, akiknek segítségre és szolidaritásra van szükségük. Olyan államot szeretnénk, amely nem kioktat, lenéz, hanem megvéd - fejezte be kétperces mondandóját a Fidesz elnöke.

Kuncze Gábor szerint többféle támogatója van az SZDSZ-nek, de egy közös bennünk, mindnyájan liberálisok. A liberálisoknak el kell menniük szavazni és az SZDSZ-t kell támogatniuk, mert a liberálisokat csak a szabad demokraták képviselik hitelesen, és rajtuk múlik, milyen kormánya lesz Magyarországnak - közölte a pártelnök.

Hiszek Magyarországban - kezdte záróbeszédét Gyurcsány Ferenc. Majd arról beszélt, hogy a kormány által ajándékba hozott boldogságban nem hisz, de a riválisok tiszteletében igen. "Láthatták, hogy eltérő utakat javaslunk, lehet konzerválni és a múltban keresni Magyarország jövőjét. Én nem ezt gondolom, bátornak és igazságosnak kell lenni. Nincs ok kormányváltásra" - mondta Gyurcsány Ferenc, az MSZP támogatására kérve a szavazókat.

Az MDF a felelőtlen ígérgetések helyett az őszinteségre alapította kampányát - jelentette ki Dávid Ibolya. Az MDF a középosztályt képviseli, mert erős polgárság nélkül nincs erős nemzet - mondta. A választás tétje nem az, hogy Gyurcsány vagy Orbán lesz a miniszterelnök, hanem hogy lesz-e konzervatív párt Magyarországon. Ha nincs konzervatív párt a parlamentben, csak kakasviadal lesz - zárta szavait Dávid Ibolya.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!