Vágólapra másolva!
Hiába szerepelt a Szülőföld-programban, uniós jogszabályok miatt mégsem kaphatnak személyi igazolványt a határon túli magyarok.
Vágólapra másolva!

A Gyurcsány-kormány határon túl magyarok részére kialakított Szülőföld-programja eredetileg az unión belüli szabad utazást is kilátásba helyezte. A környező országok magyar nemzetiségű állampolgárai egy Görögországban honos megoldás révén juthattak volna korlátozott beutazási engedélyhez az EU összes tagállamába. A "görög személyi" lényege, hogy az Albániában élő görögök az okmány birtokában szabadon mozoghatnak az unió területén.

Avarkeszi Dezső kormánymegbízott (MSZP) az [origo]-nak arról számolt be, hogy az EU nem fogadta el a magyarok kezdeményezését, mert a jogszabályok időközben megváltoztak, és a görög mintát ma már nem lehet alkalmazni. A magyarországi tartózkodás megkönnyítésére azonban már létezik a nemzeti vízum, ami öt évre szól, és korlátlan számú beutazást biztosít, viszont csak Magyarország területére, a többi uniós tagállamba nem.

A kormánymegbízott szerint a schengeni határok 2007-es bevezetését követően ezt váltaná fel az egységes tartózkodási engedély, amely már az EU-n belüli utazásra is felhasználható lenne. Ha a személyire az unió rábólintott volna, azzal a magyarigazolvány által biztosított kulturális, szociális és utazási kedvezményeket is igénybe lehetett volna venni. A magyarigazolvány így viszont nem vált fölöslegessé - derült ki Avarkeszi szavaiból.