Orbán Viktor: Hajrá, Vizsla!

2006.01.10. 20:42

Orbán Viktor sok sikert kívánt a Magyar Vizslának; a kiadványt szerinte sikertelenül próbálják a pártjához kötni - a Fidesz elnöke a Kossuth Rádió Háttér című műsorának nyilatkozott kedd este.

Orbán Viktor arra a kérdésre, helyes-e, hogy a lap bármilyen módon pártjához köthető, és a Fidesz bocsánatkérésre kényszerül, úgy felelt: "A Fideszhez akarják kötni, ha jól látom, de szerintem ez nem jár sikerrel." A Fidesz elnöke azt mondta, "mellékes, összeesküvés-elméletes, hátsó tényekről" nem szívesen beszél. Azt kell szerinte megvizsgálni, milyen tényeket állít a lap, és azok megfelelnek-e a valóságnak. Mint hozzátette, szeretne végre látni egy példányt ebből az "elhíresült újságból". "Sok sikert kívánok a civil szervezetnek, amelyik kiadja (...) meg sok sikert kívánok az újságnak is, hajrá, Vizsla!" - mondta a Fidesz-elnök.

Sólyom László köztársasági elnök újévi ünnepi üzenetét jó szándékú beszédnek értékelte. Mint mondta, a magyar közéletre ráfér a jó szándékú látásmód. Azzal kapcsolatban, hogy pártja betartja-e az államfői beszédben javasoltakat, azt mondta, a politika nem különbözik az élet többi területétől, igyekezni kell jó szándékkal viselkedni a magánéletben és a politikában is.

Kerényi Imre közéleti szereplése kapcsán kijelentette: aki csak egyszer is találkozott vele, nem gondolhatja komolyan, hogy félni kell tőle. "Művészember, így fogalmaz" - mondta Orbán Viktor, azt kívánva, "bárcsak Kerényi Imrékkel lenne tele az ország, mert akkor valószínűleg kevesebb lenne a félelem, az idegesség meg a szeretetnélküliség".

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy választási - remélhetően kormányzati - programjukat szokatlan módon állítják össze. Nem a párt írja a programot, a szerzők nem próbálják meggyőzni az országot, hogy ez minden idők legjobb programja, hanem egyfajta programszövetséget alkotnak, befogadva a különböző szakmai szervezetek, kamarák elképzeléseit.

KAPCSOLÓDÓ CIKK