Orbán megállapodna a gazdasági élet szereplőivel

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor szerint fontos, hogy 2006-ban olyan kormány alakuljon, amely nem akar a gazdaság szereplői nélkül gazdaságpolitikát alkotni. Ezért a gazdasági konzultáció tapasztalatai alapján a Fidesz megállapodást kötne a gazdasági élet szereplőivel.
Vágólapra másolva!

A gazdasági konzultáció tapasztalatai alapján a Fidesz megállapodást kötne a gazdasági élet szereplőivel - mondta Orbán Viktor pártelnök a konzultációt lezáró rendezvényen vasárnap Budapesten. Orbán hozzátette: ebben a párt kormányra jutása esetén felhasználná a konzultáció során összegzett javaslatokat.

A pártelnök hangsúlyozta, hogy ezek alól azonban kivétel a gazdasági szereplők által javasolt egykulcsos jövedelemadó rendszere, mivel ez nem ad kedvezményeket a gyermekeket nevelő családoknak. Orbán szerint annyira igazságtalan a jelenlegi adórendszer, hogy még a nyúltartók is több kedvezményhez jutnak, mint a gyermekes családok.

Orbán szerint a magyar gazdaság "nem áll a saját lábán", mivel 700 ezer embernek nincs munkahelye, pedig tudna és szeretne is dolgozni. Sajnálatosnak tartja, hogy a kormány nem csökkentette, hanem növelte a gazdaság függőségét, legyengítette a hazai kis- és középvállalkozásokat. Elemi érdek, hogy a saját lábára álljon a magyar gazdaság, ezt pedig a saját, nemzeti kis- és középvállalkozások jelentik - fogalmazott a pártelnök.