Működik a szervátültetésen átesett kislány mája

Vágólapra másolva!
Működik az a máj, amelyet vasárnap ültettek be abba a kislányba, aki korábban élődonoros májátültetésen esett át. A gyermeket délután megoperálták, miután külföldről érkezett egy új, számára megfelelő és beültethető szerv. Hétfőn a klinika orvosai elérhetetlennek bizonyultak, és nem adtak új információt a kislány állapotáról.
Vágólapra másolva!

Működik a gyermek mája - jelentette ki Járay Jenő professzor a SOTE Transzplantációs és Sebészeti Klinikájának igazgatója vasárnap délután. Az élődonoros májátültetésen átesett kislányt vasárnap délután egy órakor kezdték operálni, miután külföldről érkezett egy új, számára megfelelő és beültethető szerv.

A műtét előtt a gyermeken koponya-CT és EEG vizsgálatot végeztek, ami azt mutatta, hogy ugyan agyi károsodást szenvedett a májelégtelenség miatt, de még műthető állapotban volt délután. A műtét este 8 órakor befejeződött, Rebekát az intenzív osztályra szállították. Azt, hogy milyen fokú az agykárosodás, még nem tudják megmondani az orvosok.

Hétfőn a klinika orvosai elérhetetlennek bizonyultak, többszöri megkeresésünkre sem adtak információt a kislány állapotáról.

A 4 éves kislányon végezték el az első magyarországi élődonoros májbeültetést, mivel akut májelégtelenségben szenved. Múlt héten az édesapja bal májlebenyét ültették át a kislány beteg szervének helyére, de végül az új májat is megtámadta a betegség, ezért kellett számára új donort találni.

A donormájról Járay professzor annyit mondott, hogy azt 200 kilométerről hozták, egy 1962-ben született nő májáról van szó, aki agyvérzésben halt meg. Az Eurotransplant szabályai szerint az első adandó magyar májat oda kell adni a szervet adó országnak.

Vasárnap délután landolt a ferihegyi repülőtéren az a kisgép, amely az új májat hozta Rebeka számára. A szervet a Hungarotransplant Kht. speciális mentőautójával szállították a klinikára - mondta Borsi József, a Kht. ügyvezető igazgatója a reptéren tartott sajtótájékoztatón.

A Semmelweis Egyetem Transzplantációs Klinikáján élődonoros májátültetésen átesett négyéves kislány számára 36 órával az Eurotransplant sürgősségi listájára való rákerülése után sikerült vércsoportazonos agyhalott donort találni. Erről az Eurotransplant szombat éjfélkor értesítette a Hungarotransplant Kht.-t.

A szervkivételt reggel 6 órától végezték el. Az [origo] kérdésére Mihály Sándor, az Országos Koordinációs Központ vezetője elmondta: a májat eltávolító sebész 7 óra 30 perckor a szerv állapota alapján úgy döntött, hogy az alkalmas a kisebbítésre és a beültetésre.