Megalapozatlanul foglalták le a mentőhelikoptereket

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Főügyészség szerint megalapozatlanul tartottak házkutatást és foglalták le a mentőhelikoptereket a rendőrök annál a cégnél, amely a Országos Mentőszolgálat tulajdonában lévő gépeket üzemeltette - írja a Népszabadság. A mentőszolgálat január 5-én jelentette fel a céget, mert hiába kérte vissza tőle a gépeket. Az ügyészség el is rendelte, hogy szüntessék meg a nyomozást az ügyben.
Vágólapra másolva!

Megalapozatlanul rendelt el házkutatást a BASe Kft.-nél és foglalta le a cég által üzemeltetett mentőhelikoptereket a Nemzeti Nyomozó Iroda - állapította meg a Fővárosi Főügyészség felülvizsgálatában. Az ügyészség szerint a cég ellen múlt héten az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) által tett feljelentés nem keltette sem sikkasztás bűntettének, sem a közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétségnek a gyanúját - írja a Népszabadság. A főügyészség megszüntette a helikopterek lefoglalását is.

Az OMSZ tulajdonában lévő gépeket üzemeltető BASe Kft. azonban már pénteken közölte, meghatározatlan ideig nem vesznek részt a légi mentésben, és a gépeket is leadták. A lap szerint a cég jogi képviselője újabb panaszt nyújt be, amelyben azt kéri, bűncselekmény hiányában szüntessék meg a nyomozást.

A cég ellen január ötödikén tett feljelentést az OMSZ, a rendőrség sikkasztás gyanúja miatt kezdett nyomozni, nem hivatalos értesülések szerint azért, mert a cég többszöri kérésre sem szolgáltatta vissza a mentőszolgálat helikoptereit.

Az OMSZ főigazgatója január 9-én mondta fel az üzemeltetési szerződést, amely 10-én lépett életbe, ám a 9-én indult nyomozáskor még élt a szerződés, sőt az egyik helikopter még egy mentésben is részt vett. Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője szerint a szerződés felmondása óta nem volt szükség a mentőhelikopterek bevetésére - derül ki a Népszabadság írásából.