A felvételizőknek hamarosan ki kell dolgozniuk saját stratégiájukat, hogy biztosan bejussanak valahová a szorosnak ígérkező felvételi versenyben. Várhatóan nagyon sokan tesznek majd emelt szintű érettségit, de a pontszámítás miatt még az is lehet, hogy a középszintűvel sokan jobban járnak. Megjelent a felvételi tájékoztató kiegészítése, egy hónapon belül pedig jelentkezni kell. Összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat.

A napokban jelent meg a 2006-os Felsőoktatási Felvételi Tájékoztató kiegészítése, amelyben az általános tudnivalók mellett néhány új induló szak is szerepel - bár kevés köztük a teljesen új szak, inkább csak a forma más: például az eddig csak nappalinak meghirdetett képzés távoktatásban is elindul egy-egy intézményben. A jelentkezési lapokat február 15-ig le kell adni, addig tehát minden jelentkezőnek ki kell dolgoznia a lehető legjobb stratégiát: az oktatási szakemberek szerint például egyáltalán nem biztos, hogy feltétlenül az emelt szintű érettségivel járnak jól a felvételizők.

A felvtelizőknek a megjelölt szakok sorrendje mellett azt is végig kell gondolniuk, a felvételi tárgyakból a közép- vagy emelt szintű érettségit választják. Oktatási szakértők szerint a slágerszakokra mindenképpen az emelt szint szükséges, és várhatóan olyan szoros lesz a verseny, hogy minél több többletpontot is össze kell gyűjteni a biztos bejutáshoz. Érdemes megjelölni a népszerű szakok mellett egy-egy kisebb intézmény szakját is, hogy mindenképpen bejusson valahová a felvételiző. Sok slágerszakon a vártnál is szorosabb lehet a verseny, hiszen csökkennek a jogi, gazdasági, bölcsész- és agárszakok keretszámai. Többen lehetnek viszont orvosok, természettudósok és műszaki szakemberek.

Egyáltalán nem biztos, hogy a legjobb stratégia mindenképpen emelt szintű érettségit tenni. Ezért ugyanis hét többletpont jár, de könnyen lehet, hogy a felvételiző kevesebb pontot kap egy közepesen megírt emelt szintű érettségire, míg ha a középszintű érettségit választja, akár maximális pontot is szerezhetett volna. A tavalyi ponthatárok alakulására is figyelni kell, és szem előtt kell tartani, hogy 2006-ban várhatóan sokkal többen tesznek majd emelt szintű vizsgákat (tavaly mindössze a felvételizők 3-4 százaléka döntött így).

Pontszámítás

A pontszámítási rendszer kétféleképpen működik majd: vagy az érettségin szerzett pontokat duplázzák, vagy pedig felerészben beszámítják az iskolai osztályzat alapján kapott pontokat is - a szabályok szerint az intézmények automatikusan a diák számára kedvezőbb számítást veszik figyelembe.

Hozott pontként legfeljebb hatvan pontot lehet szerezni: ez az utolsó év év végi osztályzataiból tevődik össze (öt tantárgy jegyei, közülük négy kötelező és egy szabadon választott - erre összesen 50 pont jár), valamint az érettségin kapott jegyek átlagának duplájából (10 pont). A szerzett pontokat pedig, legfeljebb hatvanat, egy vagy két érettségi tárgy százalékos eredményéből számolják ki. Ezeken felül pluszpontokat is lehet szerezni, legfeljebb huszonnégyet. Ez például emelt szintű érettségire (maximum 14 pont), nyelvvizsgára (legfeljebb 20 pont) kapható, a többletpontok összege azonban semmiképp nem mehet 24 fölé, hiába rendelkezik valaki akár öt nyelvvizsgával.

Jelentkezés

Február 15-éig kell leadni a kitöltött jelentkezési lapokat és kifizetni az eljárás díjait. Az "A" lapot az Országos Felsőoktatási Információs Központhoz (OFIK), a "B" lapokat pedig az egyetemekhez kell eljuttatni. Ezenkívül az interneten keresztül is lehetőség lesz a jelentkezésre, az OFIK hivatalos honlapján (felvi.hu). Hibás jelentkezés esetén a felvételiző hibajavító lapot kap az OFIK-tól, amelyet helyesen kitöltve vissza kell küldeni. Április végéig minden jelentkezőnek regisztrációs lapot küld az OFIK, amely visszaigazolja a jelentkezést. Május-június folyamán zajlanak majd le a vizsgák, és július végén a ponthatárokkal együtt kiderül, kit hová vettek fel. A pótfelvételiket augusztusban tartják.