Az Unilever bezárja rákospalotai gyárát

2006.01.23. 14:25

Az Unilever bezárja rákospalotai gyárát, a gyár bezárása 2006. június 30-i határidővel fejeződik be, és mintegy 200 alkalmazottat érint - közölte a társaság hétfőn.

A közlemény szerint az Unilever Rákospalotáról Csehországba (PTZ gyár, Nelahozeves, 40 kilométerre Prágától), Lengyelországba (Katowice) és Németországba (Pratau) telepíti át a margarin- és dresszinggyártást.

A gyárbezárással kapcsolatos szociális csomagról és munkavállalói kérdésekről a cég a lehető leghamarabb megkezdi a tárgyalásokat a szakszervezettel és az üzemi tanáccsal - húzza alá a közlemény. Utal ugyanakkor arra, hogy a gyár területén folyó további tevékenységről a későbbiekben születik döntés. Ám a kereskedelmi partnereket a döntés nem érinti.

A közlemény szerint az Unilever a termékeit a megfelelő európai gyáraiból fogja beszerezni, ezekkel fennakadás nélkül fogja ellátni a magyar piacot. A magyar fogyasztók semmit nem fognak érezni a változásokból - hangsúlyozza a cég.

A rákospalotai gyár olajmagfeldolgozó, étolajfinomító és palackozó üzemét 1992-ben az olasz Feruzzi Csoport (Cereol Rt.) privatizálta. A gyár margarin- és mosószergyártását pedig a holland-brit Unilever vette át. Az Unilever 2003-ban a ketchup, majonéz és mustár gyártásával bővítette a gyár termelését.

Az Unilever összesen mintegy 18 millió euró értékű beruházást hajtott végre a gyárban, amelyet a gyártástechnológia korszerűsítésére és a gyártmányszerkezet bővítésére fordított, és számos környezetvédelmi beruházást is megvalósított.

A gyár termelése néhány év alatt évi 65 ezer tonnáról 45 ezer tonna margarinra esett vissza. Emellett még előállítottak az üzemben 6 ezter tonna dresszinget is.

Forrás: [origo]
A cég levesporgyártásának egy része viszont Csehországból Röszkére kerül

Az átalakítási folyamat fő mozgatórugója - az Unilever magyarázata szerint - egy olyan új optimális gyártói-beszállítói hálózat kialakítása, amely a legnagyobb fogyasztói piacok közelében helyezkedik el.

Ez a tény az Unilevert is arra késztette, hogy európai szinten tekintse át a gyártási stratégiáját és optimalizálja a gyártási költségeit. Mindez azt is jelenti, hogy az Unilever kénytelen csökkenteni működő gyárainak a számát - áll a közleményben.

Az Unilevernek a rákospalotain kívül további 3 gyára van Magyarországon. Veszprémben jégkrémgyár, Nyírbátorban mosószer- és kozmetikai cikket gyártó üzem, Röszkén pedig ételízesítő- és levesporgyár működik.

A közlemény úgy fogalmaz: az európai átalakítási projektekből, amit az Unilever végrehajt, Magyarországnak előnyei is vannak. Korábban ugyanis már jelentős termelési kapacitást csoportosítottak át a nyírbátori mosószer- és kozmetikai gyárba.

A mostani projekt  keretében pedig gyártást telepítenek át a csehországi Zabrehből a röszkei ételízesítő- és levesporgyárba, ahol egy új gyártósort helyeznek üzembe. A termelést ilyen módon mintegy 20 százalékkal megnövekszik. Így a röszkei üzem termék-portfoliója is tovább bővül. Az Unilever 1992 óta összesen mintegy 60 millió eurót fektetett be a magyar gyárakba - áll a közleményben.

Boródi Attila, az Unilever Magyarország Gyártó és Kereskedelmi Kft. vállalati kapcsolatok igazgatója az MTI-nek elmondta: az Unilever Magyarország tavaly mintegy 80 milliárd forint árbevételt realizált. Ez az idén várhatóan eléri majd a 85 milliárd forintot. Az összárbevétel 25-27 százaléka származik a margarinszegmensből.