Medián: Tartja kicsi előnyét a Fidesz

Vágólapra másolva!
Nem változott a Fidesz kismértékű, hibahatáron belüli előnye az MSZP-vel szemben - derül ki a HVG legfrissebb számában megjelenő Medián-felmérésből. Bár javában dúl a kampány, továbbra is jelentős azok aránya, akik azt mondják, nem mennek el szavazni. 
Vágólapra másolva!

A teljes népességben a Fidesz-MPSZ-nek 33, az MSZP-nek 30, az SZDSZ-nek és az MDF-nek 3-3 százalékos támogatottsága van - írja a HVG legfrissebb száma, a Mediánra hivatkozva. A választani tudó biztos szavazók körében a Fidesz 47, a nagyobbik kormánypárt 44, az MDF és a liberális párt 3-3 százalékon áll - a január 6. és 17. között két hullámban történt adatfelvétel alapján, melynek során ezúttal 2400 személyt kérdeztek meg. Így statisztikai értelemben megbízhatóbb számokat lehet közölni a két kisebb parlamenti párt esélyeiről is.

E szerint a kormányzásért versengő két nagy part "mozgósítottsága" tartósan kiegyenlítettnek látszik: a Fidesz és az MSZP szimpatizánsainak egyaránt mintegy kétharmada "biztos" szavazó. Az SZDSZ és az MDF potenciális szavazóik nemcsak a számukat, de elkötelezettségüket tekintve is elmaradnak a nagyoktól, olyannyira, hogy az SZDSZ támogatóinak csak 48 százaléka, az MDF-éinek pedig 47 százaléka mondja magát biztos szavazónak. A szabaddemokrata-szimpatizánsok között különösen sok a tétovázó.

Akárcsak az előző hónapokban, januárban is mindössze a szavazókorúak fele nyilatkozott úgy, hogy biztosan részt venne egy "most vasárnapi" választáson. Ez mintegy 10 százalékponttal kevesebb a négy évvel ezelőtti felmérésekben kapott adatnál - derül ki az elemzésből.

Szintén nem változott a politikusok népszerűségi rangsora, amely stabil erőviszonyokat tükröz. Egy hónap alatt hatszázalékos rokonszenv-növekedéssel megszilárdította vezető pozícióját Sólyom László köztársasági elnök (73 százalék), és külön figyelmet érdemel, hogy a rangsorban mindhárom utána következő helyet női politikus foglalja el: az előkelő helyezését régóta őrző Dávid Ibolya (62) és Szili Katalin (53) mellé most felzárkózott Göncz Kinga (53). Gyurcsány Ferencnek és Orbán Viktornak pontra egyezik a népszerűsége: 48-48 százalék.