Vágólapra másolva!
Pénteken és szombaton tartják a középiskolai írásbeli felvételi vizsgákat, az idén összesen több mint 67 ezer jelentkezés érkezett az írásbeli vizsgákra.
Vágólapra másolva!

Az általános felvételi eljárás időszaka február 20. - március 10. között lesz a következő tanévre a középfokú intézményekbe. A jelentkezések határideje február 17. A felvételi eljárást megelőző írásbeli felvételi vizsgákat azonban most, pénteken és szombaton tartják.

A mostani vizsgákon részt vevő diákoknak nem kell abba az iskolába jelentkezni, ahol ezt a tesztet megírta. Például egy Szegeden élő diák megírhatja a vizsgát lakóhelyén akkor is, ha később úgy dönt, hogy jelentkezését egy budapesti középiskolába adja be.

A felvételi eljárást megelőző írásbeli felvételi vizsgákra beérkezett jelentkezések száma idén 67.037, ebből a nyolc évfolyamos tagozatokra 3.452,a hat évfolyamos tagozatokra 5.073, a 9. évfolyamra (négy évfolyamos gimnáziumba és szakközépiskolába) 58.512 jelentkezést regisztráltak.

A tanulókat február 10-éig értesítik az írásbeli eredményéről, akik ezt követően dönthetnek felvételi jelentkezésükről. A felvételt hirdető középfokú iskolák a felvételről vagy az elutasításról szóló értesítést április 26-áig küldik meg a jelentkezőknek és az általános iskoláknak.