Hiteleiket törlesztik a pártvezetők

Vágólapra másolva!
Nyilvánosságra hozta az Országgyűlés a képviselők idei vagyonnyilatkozatait. E szerint Lamperth Mónika 8 milliót, Orbán Viktor csak 100 ezret spórolt tavaly óta, a legtöbb pártvezető hiteleit törleszti. Csizmár Gábor munkaügyi miniszter vagyona viszont 300 ezerrel csökkent. Baráth Etele rendesen kiköltekezett, megtakarítása 35 millióval csökkent, és 25 milliós építési hitelt is felvett. A leggazdagabb továbbra is az MSZP-s Kapolyi László, számtalan ingatlanja és 1 milliárd körüli pénzvagyona van. A legszegényebb címért többen versenyezhetnek, Deutsch Tamás az egyik esélyes.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke most leadott vagyonnyilatkozata szerint mindössze 100 ezer forinttal növelte vagyonát tavaly óta, és pártelnöki fizetése is csak bruttó 3 ezer forinttal emelkedett. Továbbra is egy XII. kerületi (Cinege utcai) társasházi lakásban él, ami feleségével közös tulajdon. Emellett továbbra is megvan a 2001-ben vásárolt Volkswagen Golfja. Bankszámláján - felségével közösen - 2 millió 600 ezer forint található. Tartozása is van a Fidesz vezérének, a 2002-ben felvett 20 millió forintos bankhitelt törlesztik. Orbán jelezte azt is, hogy Felcsúton most építenek egy lakóházat, ez az ingatlan azonban felesége nyilatkozatában szerepel az építkezésre felvett kölcsönnel együtt. Orbán Fidesz-elnökként bruttó 662 ezer forintot kap. Juttatásként a parlamenttől kapott laptopot tüntette fel, 655 ezer forint értékben.

A volt miniszterelnöknek 2002-ben még a Haris-közi 136 négyzetméteres lakás szerepelt a bevallásában, valamint egy alig másfél milliós megtakarítás.

Áder János, a Fidesz frakcióvezetője Kisorosziban vásárolt tavaly egy 75 négyzetméteres családi házat. Emellett 10 milliót visszafizetett hiteltartozásából, és jelentősen növelte euróban lévő megtakarítását, miközben csökkent a forintban elhelyezett tartaléka. Megtakarítása 15 millió forint és 12 ezer 900 euró, vagyis tavaly óta 3 millió forinttal kevesebb, de 11 ezer 900 euróval több lett a pénze. Egy budapesti, 135 négyzetméteres, 55 négyzetméteres teraszos, II. kerületi lakással rendelkezik, ennek fele részben tulajdonosa. 2002-ben felvett tartozása tavaly még 25 millió volt, ezt sikerült egy év alatt 15 millió forintra lefaragnia. Juttatásként autót és laptopot kapott használatra.

Hiller, Lendvai, Kuncze

Hiller István immár 11 éve egy VI. kerületi 113 négyzetméteres lakás négyötödének tulajdonosa. Illetve még nem teljesen, mert még 426 ezer forintnyi törlesztő részlettel tartozik a banknak - tavaly 450 ezer forint volt ez az összeg. Szülővárosában, Sopronban egy 137 négyzetméteres lakóházat örökölt 2003-ban. 1994-ben Kövágóörsön egy 248 négyzetméteres üdülőtelken álló, 32 négyzetméteres vityillót örökölt. Autója azóta nincsen, hogy 2004-ben kiderült: jóhiszeműen vásárolt Volkswagen Ventója lopott volt, s azt visszaadta eredeti tulajdonosának. Az MSZP elnökének mintegy 9 millió forint, valamint 2700 euró készpénze van. Gyermekei nevén semmilyen ingó vagy ingatlan vagyon nincs. Pártelnökként eddig nem kapott fizetést, de amióta lemondott a miniszterségről (1 millió forint per hó) havi 600 ezer forintot kap a szocialistáktól, más mellékese nincsen, miután szünetelteti előadói tevékenységét az ELTE-n. Gazdasági érdekeltségei továbbra sincsenek.

Amikor 2003-ban először tett vagyonnyilatkozatot Hiller István, még volt egy soproni telke, de csak 1 milliós megtakarítása, s a 450 ezer forintos lakásrészletet már akkor is törlesztette.

Ingatlan 2002-ben

Pénz 2002-ben

Ingatlan 2005-ben

Pénz 2005-ben

Orbán Viktor

136 nm lakás

1,5 millió

211 nm ház

20 millió tartozás

Hiller István

113+137 nm lakás

1 millió

113+137 nm lakás

Kb. 10 millió

Kuncze Gábor

90 nm ház

Kb. 8 millió tartozás

90 nm ház

6 millió tartozás

Dávid Ibolya

113 nm lakás+90 nm ház

0

113+150 nm lakás

13 millió tartozás

A pártvezetők fontosabb adatai


Lendvai Ildikó még mindig (1988 óta) egy Veres Péter utcai 104 négyzetméteres társasházi lakás, egykori tanácsi bérlakás tulajdonosa. Továbbra sincs autója, de a képviselői alapilletmény hathavi összegét meghaladó ingóságként tünteti fel bútorait.

Forrás: MTI, Koszticsák Szilárd
Lendvai Ildikó valutában tartja megtakarítását

1580 dollárnyi megtakarítása van a bankban - tavaly óta 80 dollárt kamatozott -, tartozása nincs. Autója, gazdasági érdekeltsége most sincsen, a frakciótól szintén mobilt és számítógépet kapott az utóbbi években. Az ajándékok és ingyenes juttatások rubrikájába a frakcióvezető azt írta: "karácsonyi ajándékozásra szánt naptáron, könyvön, italon túl semmi".

Kuncze Gábor, az SZDSZ elnök-frakcióvezetője 2,5 milliót spórolt tavaly óta, így 12,9 milliója van, és megőrizte 131 darab Mol-részvényét is. Pártelnöki fizetését bruttó 60 ezerrel emelték meg egy év alatt, így most bruttó 265 ezret kap pártjától. Továbbra is megvan balatonakarattyai kertes háza. Juttatásként laptopot, mobilt és autót is kap. Tartozása 1,1 millióval csökkent, így 18,9 milliós hiteltartozása maradt.

Három évvel ezelőtt a pártelnöknek még 26 milliós adóssága volt, és 18 milliós takarékbetétje.

Dávid, Herényi

Dávid Ibolya ingatlanjai változatlanok: egy II. kerületi 113 négyzetméteres társasházi lakás tulajdonosa fele részben, egy 1999-ben kötött életjáradéki szerződés alapján. 2003-ban vásárolt a II. kerületben egy 150 négyzetméteres társasházi lakást és egy garázst, ebben is felerészben tulajdonos. Zamárdiban egy 90 négyzetméteres üdülő egyharmadát birtokolja harminc éve, a szülők holtig tartó haszonélvezeti jogával terhelten. A lakásvásárlásra felvett hitelből tavaly újabb 1 milliót fizetett vissza, így 13 millió forintos tartozása maradt. Ennek ellenére egy éve jótékony célokra fordítja két bizottsági tagságáért járó 252 ezer forintos illetményét, s csak a képviselőként és az Országgyűlés alelnökeként kapott 840 ezer forintos jövedelemből gazdálkodik. A juttatások között ő is megemlíti a 2003-as képviselői notebookot. Pártjától továbbra sem kap fizetést.

2002-ben a pártelnök még megvolt Tamásiban a 90 négyzetméteres családi ház, megtakarított pénze már akkor sem volt Dávid Ibolyának.

Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője egy balatonföldvári 156 négyzetméteres ikerházi lakással rendelkezik. Tavaly vásárolt egy vitorlás kishajót, bár már korábban is volt neki hajója. 4,3 millió forint megtakarítása van, tavaly még nem volt félre tett pénze. Felvett viszont egy 6 milliós kölcsönt. Juttatásként, a nyilatkozat szerint nem kap semmit, pedig tavaly még járt neki mobiltelefon, laptop és egy 5 millió 700 ezer forint értékű Skoda Superb is.