A tanárnő pénze sem segít a speciális iskolán

Vágólapra másolva!
Hiába vett fel személyi hitelt a balatonszemesi beszédjavító iskola igazgatója, az sem elég az iskola adóhivatalnál felhalmozott adósságának törlesztéséhez. A hátrányos helyzetű gyerekek szülei a 15 éve működő alapítványi iskola megszűnésétől tartanak. A megyei önkormányzattól segítséget nem remélhetnek, a megye inkább saját fenntartású iskoláját ajánlja az alapítványi intézmény helyett.
Vágólapra másolva!

"Könnyű eset nálunk nincsen" - mondta az ott tanuló gyerekekről a balatonszemesi beszédjavító általános iskola igazgatója, Szabóné Molnár Mónika. A diákok többsége olvasási, írási vagy tanulási problémákkal küzd, de az iskola foglalkozik epilepsziás, autista és Down-kóros gyerekkel is. Sok a halmozottan hátrányos helyzetű tanuló, akinek családi problémái is vannak. A barátságos hangulatú iskolában minden gyerekkel egyénileg foglalkoznak, a tanár-diák viszony közvetlenebb a megszokottnál. "A gyerekek is toleránsabbak egymással, hamar megtanulják, hogy vannak olyan társaik, akikre jobban kell figyelni, amikor az udvaron játszanak" - mondta az igazgatónő.

A 15 éve működő alapítványi iskola akkor került nehéz anyagi helyzetbe, amikor az állami támogatás már nem fedezte a fenntartást, az emelkedő tanári bérek és járulékok költségeit. Az állami támogatáson kívül más, jelentős forrásaik nincsenek, ezért a Somogy Megyei Önkormányzathoz fordultak. A szemesi iskola igazgatója ugyanis úgy véli, hogy az ötven speciális igényű gyerek oktatásával átvállaltak egy olyan feladatot, amely egyébként a megyei önkormányzat kötelessége lenne. Az önkormányzat álláspontja azonban az, hogy senki nem kérte őket erre a vállalásra, ha nem tudják működtetni az iskolát, akkor zárják be.

Az igazgatónő 1 millió 200 ezer forint személyi hitelt is felvett, hogy a 3 és fél milliós APEH-tartozásnak legalább egy részét be tudják fizetni. "Az iskola majd apránként visszafizeti nekem a felvett személyi hitel összegét, nem ajándékba adtam a pénzt" - tette hozzá Szabóné Molnár Mónika. Az elmaradásokért ráadásul büntetést is kiszabtak az iskolára, ezért egyelőre úgy tűnik, hogy az adósság fennmaradó részét tovább görgetik maguk előtt.

Fotó: Fábián Évi
Maszkkészítés a technika- órán

Az iskola megszűnésétől tartó szülők szerint az intézmény egyedülálló a régióban, ezért is tartják méltánytalannak a hivatalok hozzáállását. Számukra az lenne a legrosszabb, ha a szemesi iskola megszűnése esetén gyerekeik új környezetbe, egy megyei bentlakásos iskolába kényszerülnének - áll a szülői munkaközösség levelében, melyet több illetékes hatóságnak is eljuttattak.

"Megfelelő óvodát egyáltalán nem találtunk a kisfiamnak, hiába jártunk végig négyet, egyik sem volt jó. Ebben az iskolában viszont rengeteget fejlődött, pedig amikor ide került, azt hittük, hogy írni és olvasni sem fog tudni" - mondta az [origo]-nak Borsányi Denise, akinek 12 éves kisfia Crouzon-betegségben, az arc- és a koponyacsontok csontosodási zavarában szenved. A fonyódi család már hét éve hordja ebbe az iskolába a fiút, aki a legkisebb létszámú, mindössze háromfős osztályba jár.

A gyerekek is tudják, hogy veszélyben az iskola. "Egyikőjük azzal jött hozzám, hogy ezer forintot tudna adni, így segítene az iskolán" - mesélte az igazgatónő. Az [origo] által megkérdezett diákok mind messziről járnak be, ennek ellenére nem vágynak másik iskolába. "Ötkor kelek és át is kell szállnom buszról buszra, hogy beérjek" - mondta egy 13 éves kisfiú. "Máshol csupa egyes-kettes voltam, itt meg négyes-ötös" - válaszolta arra a kérdésre, hogy miért szereti ezt az iskolát.