Fidesz: Gyurcsány az elbocsátások miniszterelnöke

Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc az elbocsátások miniszterelnöke, az MSZP pedig a munkanélküliség pártja - jelentette ki Deutsch-Für Tamás, a Fidesz-frakcióvezető-helyettese szombaton. Deutsch-Für szerint az MSZP szombati tanácskozásán arra kérte a választópolgárok támogatását, hogy tovább folytatódjon a munkanélküliség növekedése.
Vágólapra másolva!

"Az MSZP mai tanácskozása, programjának meghirdetése, miniszterelnök-jelöltjének megnevezése világossá tette, hogy az MSZP továbbra is a munkanélküliség pártja kíván maradni, az MSZP miniszterelnök-jelöltje az elbocsátások miniszterelnöke" - mondta Deutsch-Für Tamás, aki Medgyessy Péter volt kormányfő és Gyurcsány Ferenc jelenlegi miniszterelnök munkahelyteremtésre vonatkozó ígéreteit idézte fel beszédeik részleteinek levetítésével a budapesti Pilvax kávéházban.

Úgy fogalmazott: Gyurcsány Ferenc, "mint baloldali milliárdos a saját gyáraiból, azok állami tulajdonból történő megszerzését követően", még miniszterelnökként is, több száz embert bocsátott el, ezért tulajdonosként bebizonyította, hogy az "elbocsátások miniszterelnöke". Véleménye szerint az MSZP szombati tanácskozásán arra kérte a választópolgárok támogatását, hogy tovább folytatódjon a munkanélküliség növekedése, és újabb 150-200 ezer fővel emelkedjen az állástalanok száma.

Magyarország gyengébb lett az elmúlt négy évben, a munkanélküliek száma mára meghaladja a 400 ezret, 58 százalékkal nőtt a pályakezdő állástalan fiatalok száma, ezekre a folyamatokra tehát nem lehet igent mondani - mondta a fideszes politikus, aki a sajtótájékoztató helyszínét azzal magyarázta: négy éve a Pilvax kávéházban mutatta be Egyetértésben a nemzettel című programját Medgyessy Péter.

A volt és a jelenlegi kormányfő ígéreteivel szemben nőtt a pályakezdők munkanélkülisége is, a 15-19 éves korcsoportban 37,5 százalék, 20-24 éves korosztályban 18,6 százalék, míg a 25-29 évesek között 8,3 százalék a munkanélküliség aránya - mondta a Fidesz-frakcióvezető-helyettese. A 25 év alattiak esetében 20,7 százalékos a munkanélküliségi ráta, ami meghaladja az uniós 18,4 százalékos átlagot is. Ugyanakkor megjegyezte: a munkanélküliség radikális növekedése mellett, az elmúlt másfél évben másfélszeresére emelkedett az állami vezetők száma, ami évente több mint hat milliárd forintjába kerül az adófizetőknek.

Gúr Nándor, az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának szocialista alelnöke, az MSZP frakcióvezető-helyettese Deutsch-Für Tamás kijelentéseire reagálva kijelentette: a Gyurcsány Ferenc kormányfő által kezdeményezett intézkedések folytán tovább nő a foglalkoztatottak száma. Jelenleg Magyarországon 76 ezer fővel többen dolgoznak, mint 2002-ben, a kormányváltás idején, pontosan 3 millió 916 ezren. Mindez annak a közel 350 ezer megteremtett új munkahelynek köszönhető, ami az elmúlt közel négy évben született - fejtette ki a szocialista politikus.