Hamarosan indul a 200-as busz a repülőtérre

Vágólapra másolva!
Sűrűbben, meghosszabbított éjszakai üzemidővel, új, 200-as járatszámmal és új Volvo csuklós buszokkal járnak majd rövidesen a reptéri buszok - erről hétfőn döntött a Fővárosi Közgyűlés szakbizottsága.
Vágólapra másolva!

A nyolc új buszon a csomagok tárolórekeszt kapnak. A járművek reggel két perccel sűrűbben, nyolcpercenként, délelőtt három perccel sűrűbben, 12 percenként közlekednek majd. Éjszaka egy órával később, éjjel negyed egykor indul az utolsó járat a reptérről a város felé.

A bizottsági ülésen a vita leginkább akörül zajlott, hogy a Vajda Pál főpolgármester-helyettes és a BKV által jegyzett javaslat szerint a buszok csak Ferihegy 2-ről a város felé haladva térnek be az 1-es terminálhoz. A Ferihegy 2-re tartó buszok kanyarodási és besorolási nehézségek miatt nem fordulnak be az 1-es terminálhoz. Rakovszky János közlekedési ügyosztályvezető-helyettes szerint ez a helyzet egyelőre aligha változik meg. A fővárosi önkormányzat költségvetési terve, amelyet a hivatali apparátus készített, nem tartalmazza ugyanis annak a jelzőlámpás rendszernek a kiépítését, amivel a buszok zavartalanul befordulhatnának az 1-es terminálhoz.

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület képviselője emlékeztetett rá, hogy ők már ősszel jelezték ezt a gondot. Szerintük ez azért is rendezésre vár, mivel a Ferihegy 1 az úgynevezett fapados járatoké, s így fontos, hogy legyen megfelelő buszkapcsolata.

A BKV képviselője közölte, hogy a repülőtéri kapacitás növeléséhez szükséges egy többletbusz üzemeltetéséhez évi 32 millió forintra, az éjjeli egyórás menetidő-meghosszabbításra 2,3 millióra, az 1-es terminálhoz vezető kétirányú betéréshez pedig 10 millió forintra lenne szükség.

Az új Volvo-buszok - reptéri átalakításukkal - összesen 500 millió forintba kerülnek, s április elején szállítják le azokat.