Medián: Egyformán tetszett a két évértékelő

2006.02.08. 7:24

Nagyon hasonlóan fogadták az emberek Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor évértékelő beszédét a Medián felmérése szerint - olvasható a szerdai Népszabadságban. A Fidesz elnöke ugyanakkor nagyobb lelkesedést váltott ki saját híveiből, mint a miniszterelnök a szocialista szavazókból, Gyurcsány viszont nagyobb tetszést aratott a bizonytalanok között.

Az emberek 70 százaléka értesült arról, hogy évértékelő beszédet tartott Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Orbán Viktor Fidesz-pártelnök is - derült ki a Medián február 3-án és 4-én végzett, 1000 fő megkérdezésével készült telefonos felmérésén, melyről a szerdai Népszabadság számolt be.

A válaszadók 8 százaléka csupán az egyik beszédről hallott, egyötödüknek pedig mindkét esemény elkerülte a figyelmét. Azoknak, akik értesültek róluk, 60 százaléka bele is hallgatott
a beszédekbe, minden nyolcadik ember pedig az elejétől a végéig figyelemmel kísérte őket.

Az újságírói, elemzői összefoglalók az értesültek hattizedét érdekelték, egynyolcaduk pedig alaposan foglalkozott velük. Az emberek 30 százaléka egyáltalán nem követte nyomon a beszédek utóéletét.

A kedvenc párttal nem rendelkezők, a bizonytalanok, valamint a kisebb pártok szavazóinak szimpátiáját inkább Gyurcsány beszéde nyerte el. Orbánt viszont híveinek háromnegyede hallgatta meg, míg Gyurcsányét a szocialista szavazóknak csupán kétharmada.

Mindkettejük beszédére igaz, hogy a hallgatóság harmada volt velük megelégedve, ugyanennyien mondták, hogy tetszett is meg nem is, a harmadik harmadnak pedig egyáltalán nem tetszett.

Amikor a két beszédet kellett összhasonlítaniuk, a válaszolók 40 százaléka Gyurcsányét, 30 százaléka pedig Orbánét tartotta jobbnak. A Fidesz-szavazók 90 százaléka szerint Orbán Viktor jobb volt Gyurcsánynál, akiről viszont az MSZP-szavazók 80 százaléka mondta az előbbi állítás fordítottját.

A beszédekben említett újdonságokra, új javaslatokra kevesebben emlékeztek, mint a már korábban is emlegetett elképzelésekre.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK