Nem lesz Nomentana vizsgálóbizottság

Vágólapra másolva!
Biztosra vehető, hogy nem alakul parlamenti vizsgálóbizottság a Nomentana-ügyben. A Fidesz erre tett javaslatát ugyanis az MSZP elutasította - írja pénteki számában a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A szocialisták szerint a Fidesz célja nem az igazság kiderítése, hanem a politikai rivális lejáratása - közli a lap, melynek összefoglalása szerint a Fidesz Nomentana-hadjárata a múlt héten kezdődött, amikor interpellálták az ügyben Polt Pétert.

Három ellenzéki képviselő, Deutsch-Für Tamás, Répássy Róbert és Szijjártó Péter azt vetette fel: indokolt-e, hogy a legfőbb ügyész vizsgálatot indítson a Nomentana cég kapcsán, amelynek régebben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök volt az ügyvezetője.

A legfőbb ügyész jelezte, hogy az ügyészség munkatársai az interpelláció nyomán már megkezdték az információgyűjtést. Néhány nap múlva a három fideszes honatya feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen.

Az V-XIII. kerületi ügyészség egy magánszemély feljelentése alapján február 3-án már elrendelte a nyomozást Nomentana-ügyben. A fideszes feljelentést követően az V. kerületi kapitányság indított nyomozást, majd a Legfőbb Ügyészség kiemelt ügyek főosztálya a Központi Nyomozó Főügyészséget bízta meg az eljárás lefolytatásával.

Az ügynek egyelőre nincs gyanúsítottja, a nyomozás határideje hatvan nap múlva jár le. A feljelentők szerint a miniszterelnök a kilencvenes évek közepén egy nem megfelelően bejegyzett kft. képviselőjeként lépett fel, és ezzel okirat-hamisítást követett el.