Meghosszabbított nyitva tartással készülnek a szerdára a posták, akkor jár le ugyanis a felsőoktatási felvételik jelentkezési határideje, valamint a vállalkozók egy részének is addigra kell elkészítenie az adóbevallását. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a 150 ezer felvételiző és a 97 ezer evázó az utolsó napra hagyja az űrlap feladását. A két határidő eddig nem esett egy napra.

Az ország legtöbb postafiókjában óriási sorok várhatók szerdán, ekkor jár le ugyanis az adóbevallások és a felvételi jelentkezések határideje - tájékoztatta az [origo]-t a Magyar Posta szóvivője. Tomecskó Tamás elmondta: az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatatták, hogy az ügyfelek döntő többsége az utolsó napra hagyja az űrlapok postára adását. A szóvivő hozzátette: eddig azonban egy évben sem esett egy napra a két határidő, így február 15-én a korábbiaknál is nagyobb rohamra készülnek a postai dolgozók.

A tumultus elkerülése érdekében a fővárosban szerdán éjfélig nyitva lesznek a Keleti és a Nyugati pályaudvar melletti posták, a Krisztina körúti posta este 10-ig, a megyeszékhelyek főpostái pedig este 8-ig várják az ügyfeleket. Szerdán a fiókok többségében minden ügyfélfogadó ablak nyitva lesz, sőt, ahol erre lehetőség van, külön asztaloknál is fogadják az űrlappal érkezőket.

150 ezer egyetemi jelentkezőt várnak

A diákoknak szerdáig kell eldönteniük, hogy melyik egyetemre vagy főiskolára adják be felvételi kérelmüket. Az Oktatási Minisztérium az előző évekhez hasonlóan idén is közel 150 ezer jelentkezőre számít. Az Országos Felsőoktatási Információs Központhoz (OFIK) péntek délutánig azonban csak  8 ezer jelentkezési lap érkezett be. 

A tavalyi évhez hasonlóan idén is van lehetőség az elektronikus jelentkezésre a www.felvi.hu oldalon. Az e-felvételi minden tekintetben egyenértékű a hagyományos, papíralapú jelentkezéssel. Az e-jelentkezés során a megszokott "A" és "B" jelentkezési lapok helyett egy elektronikus felületet kell kitölteni, melynek számos pontjában előre felkínált listából lehet kiválasztani a megfelelő válaszlehetőségeket. Az oldalon lehetőség van az intézmények által kért dokumentumok (bizonyítványmásolatok, fénykép) feltöltésére is. A felvételi eljárás díjainak megfizetése alól azonban az elektronikus jelentkezők sem mentesülnek.

97 ezer evázó küld adóbevallást

Szerdáig kell leadniuk az adóbevallásukat az eva-törvény hatálya alá tartozó egyéni vállalkozóknak, valamint az egyszerűsített könyvvitelt alkalmazó betéti és közkereseti társaságoknak is. A szabályok szerint azok az egyéni és társas vállalkozók léphetnek be az eva-körbe, akiknek éves bruttó bevétele nem éri el a 25 millió forintot. Az eva az árbevétel 15 százaléka.

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) 97 ezer evázót tartott nyilván 2005-ben, a vállalkozások pedig tavaly 91,4 milliárd forint adót fizettek be a költségvetésbe. Az adóvalláshoz szükséges nyomtatványok az APEH ügyfélszolgálatán szerezhetők be, de az APEH honlapjáról is letölthetők a szükséges nyomtatványok.