Rendbetenné a Fidesz a pesti közlekedést

Vágólapra másolva!
Négyes, ötös metrót, az M0-ás északi hídjának megépítését, acquincumi hidat és sok mást ígér a Fidesz budapestre vonatkozó programjában, melyet vasárnap mutattak be. A konferencián otthonosabb fővárost és a közlekedés rendbetételét ígérték meg, mert szerintük Budapest az elmúlt másfél évtizedben "piszkosabb, kilátástalanabb és élhetetlenebb" lett. Demszky Gábor főpolgármester szerint a Fidesz az általa meghirdetett Podmaniczky-tervből lopta az ötleteket.
Vágólapra másolva!
Fotó: MTI
Sok mindent ígér Budapestnek a Fidesz

A Fidesz budapesti kormányzati programja egy otthonosabb főváros kialakítására és többek között a 4-es és az 5-ös metró megépítésére tesz ígéretet. Budapest az elmúlt tizenöt évben Fürjes Balázs, a Polgári Kormányzás 2006 Budapest programigazgatója szerint "piszkosabb, kilátástalanabb és élhetetlenebb" lett. A programot a Polgári Kormányzás 2006 munkacsoport vasárnapi konferenciáján mutattak be. Az Új Budapest Terv című program Fürjes szerint a fővárosi közlekedés rendbetételére helyezi a hangsúlyt, ezért metró-, híd-, parkoló-, vasút-, és útprogramot készítettek.

Kerékpárutat, Közmunkatanácsot ígérnek

Fürjes közölte: ha a Fidesz alakíthat kormányt a választások után, akkor budaörsi végállomással megépítik a 4-es metrót, ennek befejezése után pedig azonnal megkezdik a ráckevei, a déli, a szentendrei és az északi HÉV vonalak földalatti összekötésével megvalósuló regionális vasút, az 5-ös metró megépítését. A program része, hogy 2010-ig megépítik az M0-ás északi hídját, valamint megkezdik az aquincumi és az albertfalvai híd megvalósítását. "Egyszerre két metró építését nem bírja el a főváros, ugyanakkor arra van lehetőség, hogy uniós pénzek bevonásával rögtön a 4-es metró után megépüljön az 5-ös vonal" - mondta a programigazgató. Építenének egy budapesti gyaloghidat is.

Fürjes azt ígérte, 2010-ig megháromszorozzák a tömegközlekedési csomópontoknál az őrzött P+R parkolóhelyek számát, valamint a tervek között szerepel az elővárosi vasút bekapcsolása a fővárosi tömegközlekedésbe úgy, hogy egy bérlet legyen érvényes minden budapesti és a Pest megyei közlekedési hálózatra.

A program szerint megkezdenék az egész Budapestet lefedő kerékpárút-hálózat kiépítését is, valamint egyetlen városüzemeltető vállalatot hoznának létre a jelenlegi szerintük széttagolt struktúra helyett, hiszen "a gáz, víz, csatorna üzletág évente több mint 12 milliárd forint nyereséget jelent a privatizátorok számára és nem a fővárost gazdagítja".

Megfeleznék a fővárosi bürokraták számát

Fürjes Balázs szerint a fővárosban meg kellene felezni a politikusok és a bürokráciában dolgozók számát, hiszen jelenleg az 1600 fővárosi javadalmazására 23 milliárd forint megy el évente, míg a 7500 köztisztviselő bére 65 milliárd forintot emészt fel. Ez utóbbi összegből két Duna-hidat lehetne megépíteni - jegyezte meg.

A program szerint a főváros és a kormányzat együttműködési intézményeként helyre kell állítani a Fővárosi Közmunkák Tanácsát, bevonva az agglomerációs önkormányzatokat is. Fürjes Balázs emellett javaslatot tett a várnegyed rekonstrukciójára, egy új kongresszusi központ felépítésére, és egy új múzeumi negyed kialakítására a Városliget mellett, ahová akár a Széchenyi Könyvtár is beköltözhetne. A politikus vázolt egy úgynevezett "főtér programot" is, amelynek lényege, hogy minden városrész, kerület központját rendbe hoznák.

A Budapest újraegyesítése alcímet viselő tervben megfogalmazzák a szebb Budapest, az olcsóbb város, az európai szintű közlekedés, a panelfelújítás programját, valamint javaslatokat tesznek az egyablakos ügyintézés megvalósítására, hajléktalanházak nyitására és az utcai koldulás megszüntetésére is. A látványtervek között szerepel például az átalakított Ferenciek tere, ahol parkokat és villamospályát alakítanának ki, az autósforgalmat pedig föld alá száműznék, míg a Nyugati téren a felüljáró tűnne el. Szintén terv a Duna-korzó meghosszabbítása a Parlamenttől a Nemzeti Színházig, és egy "Buda-korzó kialakítása az óbudai amfiteátrumtól az Erzsébet-hídig. A programban szerepel egy köztulajdonú parkoltató vállalat létrehozása, önkormányzati parkolóházak építése, valamint a belvárosi házak pincéinek parkolóvá történő átalakítása is.

Demszky: a Fidesz eddig nem akart ötös metrót

Demszky Gábor főpolgármester válaszközleménye szerint ugyanúgy, mint 2002-ben, most is döntően a főváros hivatalos fejlesztési terveiből, a Podmaniczky Programból és a Kulturális Főváros programból ollóztak a konzervatív programírók.

"A probléma csak az, hogy a legújabb ígéreteikben szereplő, a Podmaniczky programból, amit a kormány is elfogadott, kiemelt konkrét fejlesztések többségét nem szavazták meg az elmúlt négy évben a Fővárosi Közgyűlésben. A Fidesz utoljára tavaly júliusban mondott nemet az 5-ös metróra és az 1-3-as villamos meghosszabbítására és még számos, most sajátjukként feltüntetett kezdeményezésre" - olvasható Demszky Gábor közleményében.

Demszky Gábor szerint a Fidesz kormányzása alatt a budapesti tömegközlekedés egyetlen fillért sem kapott az államtól. A közlemény szerint amikor a Fidesz kormányerőként segíthette volna a most általa követelt beruházásokat, akkor kivétel nélkül megakadályozta azokat. A Fidesz-kormány nemcsak a 4-es metrót akadályozta meg. Az elvett metrópénzből M0-ás körgyűrűt és Duna-hidakat ígértek már akkor is, egyikből sem lett semmi. Mindez a liberális közlekedési tárcára maradt, végre elindult a körgyűrű építése, nyáron pedig az északi híd építése is kezdődik.