Mandur: Szijjártó kontra Járai

Vágólapra másolva!
Járai Zsigmonddal, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökével vitatkozik a Fidesz szóvivője, amikor azt állítja rosszabbul élünk, mint négy éve - írja közleményében Mandur László, az MSZP országgyűlési képviselője. Az MNB jelentése nem támasztja alá a Fidesz által hangoztatott helyzetet, miszerint rosszabbul élünk.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közzétett jelentésében az szerepel, hogy jobban élünk, mint négy évvel ezelőtt - mondta Mandur László, az Országgyűlés szocialista alelnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. A Fidesz szóvivője ezzel szemben azt közölte: az elmúlt négy évben a Medgyessy-Gyurcsány-kormány képtelen volt megvédeni a családokat, a nyugdíjasokat, a vállalkozásokat az áremelésektől.

Az MNB jelentése szerint a háztartások nettó pénzügyi vagyona 2005-ben 1425 milliárd forinttal növekedett, ez a GDP 6,5 százalékának megfelelő összeg - hangsúlyozta Mandur László a nagyobbik kormánypárt politikusa. Hozzátette: ezzel a családok nettó vagyona elérte a 13375 milliárd forintot.

Mandur László megjegyezte: a jelentés azt is megállapítja, hogy a magyar lakosság eladósodásának a növekedése gyakorlatilag megállt. Kiemelte, az MNB adatai alapján látszik, hogy a Fidesz "depresszió" kampányának pont az ellenkezője igaz. A Fidesz állítását, miszerint rosszabbul élünk, mint négy évvel ezelőtt, az is cáfolja, hogy a dolgozók reáljövedelme a szocialista-liberális kormány alatt több mint kétszer olyan gyorsan növekedett, mint a polgári kormány idején - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ez adta az alapját annak, hogy a családok a megtakarítások mellett igénybe tudták venni a támogatott lakáshiteleket.

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője nem reagált az MNB jelentésére, a távirati irodának azt nyilatkozta: miközben a luxusbaloldal képviselői szerint az emberek jobban élnek, mint négy éve, az elmúlt években 400 ezer fölé emelkedett a munkanélküliek száma, és további 300 ezer embernek nincs állandó megélhetése, minden ötödik pályakezdő fiatal munkanélküli.

A közlemény szerint a megélhetés, a közlekedés költségei megállíthatatlanul emelkedtek, a Medgyessy-Gyurcsány-kormány képtelen volt megvédeni a családokat, a nyugdíjasokat, a vállalkozásokat az áremelésektől. Szijjártó Péter hozzátette: 67 százalékkal emelkedtek a gázárak, a szívgyógyszer több mint kétszeresére drágult, 70 százalékkal csökkent a támogatott lakáshitelek száma és óriási mértékben nőtt az eladósodottság.

A Fidesz szóvivője szerint hiábavalóak voltak a hazai és külföldi szakértők, a nemzetközi hitelminősítő intézetek, az EU illetékeseinek és a Nemzeti Bank elnökének korábbi figyelmeztetései. A Medgyessy-Gyurcsány-kormány nem változtatott gazdaságpolitikáján, és emiatt sorozatban, egyre súlyosabb gazdasági-pénzügyi intésekben részesül Magyarország.

MTI - [origo]