132 ezren jelentkeztek a felsőoktatásba idén

2006.02.24. 14:46

Az előzetes adatok szerint 132 ezren jelentkeztek idén felsőoktatási intézménybe, ami kevesebb, mint a tavalyi 150 ezres létszám. Az oktatási miniszter ugyanakkor arra számít, hogy az idén érettségizők legalább ugyanannyian jelentkeznek, mint tavaly. A Fidesz szerint drámai méretű a jelentkezők számának csökkenése.

Az Országos Felsőoktatási Információs Központ előzetes adatai szerint összesen 132 ezren adtak be felvételi kérelmet az idén az egyetemekre, főiskolákra - közölte Magyar Bálint pénteken. A jelentkezők közül 12 ezren adták be kérelmüket elektronikus formában. A miniszter szerint néhány hét múlva lesznek pontos adatok arról, hogy a nappali, az esti, a levelező tagozatra hányan jelentkeztek. Nincsenek még arról sem információk, hogy a leendő érettségizők közül hányan adtak be kérelmet - mondta a miniszter.

A jelentkezések száma az előző évekhez képest csökkent. A miniszter arra számít, hogy elsősorban a levelező- vagy távoktatásba jelentkeztek kevesebben, illetve kevesebb a korábban érettségizett jelentkező. Magyar Bálint úgy véli, a most érettségizettek legalább ugyanannyian, vagy többen jelentkeznek. Tavaly közel 150 ezren nyújtottak be jelentkezési kérelmet felsőoktatási intézményekbe.

Drámai csökkenés

Sió László, a Fidesz oktatási programszóvivője drámai mértékűnek nevezte a csökkenést, ami nem magyarázható demográfiai folyamatokkal. Szerinte ebben közrejátszott a tavalyi érettségi-felvételi botrány, ami a kormány és a miniszter alkalmatlanságát, illetve a felsőoktatási törvény kései elfogadása miatti elégtelen tájékoztatást is megmutatta.

Sió úgy vélte, az utóbbi időben jelentősen nőttek a tanulás költségei, nem épült meg a tízezer új kollégiumi férőhely, az irreális áron épülő diákhoteleknek is csak harmada készült el. Eközben a kollégiumok jelentősen drágultak, míg 2002-ben, egy diák kollégiumi támogatását 27 ezer forinttal kellett kiegészíteni, ma ez 70-80 ezer forint is lehet.

KAPCSOLÓDÓ CIKK