Toleránsabbak a romákkal, akik ismerik őket

2006.02.27. 10:08

Kevésbé hajlamosak előítéletes kijelentésekre azok, akiknek van roma ismerősük - derült ki a TÁRKI közvéleménykutatásából. Az [origo] által megkeresett szociológus szerint a személyes kapcsolatok inkább csak árnyalják a romákról kialakított képet, a szocializáció és a média hatása jóval meghatározóbb.

Ritkábban vallják, hogy "a bűnözési hajlam a romák vérében van", akiknek az ismeretségi körében van roma - mutatta ki a TÁRKI napokban nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatása. Az 1000 felnőtt bevonásával készült decemberi vizsgálat szerint a fenti állítással a roma ismerőssel nem rendelkezők 69 százaléka ért egyet, míg azok között, akiknek van személyes tapasztalatuk, csak 62 százalék ez az arány.

Ebben a csoportban az emberek 52 százaléka gondolja úgy, hogy a romák között ugyanannyi a bűnöző, mint a hasonló körülmények között élő nem romák között. Az érintett kisebbség egyetlen tagját sem ismerő megkérdezetteknek csak 46 százaléka értett egyet ezzel a megállapítással. A romákkal kapcsolatban állók 13 százaléka szerint a romáknak több támogatást kell adni, mint a nem romáknak, míg a másik csoportból csupán minden huszadik gondolkozik így. A magyar felnőttek 69 százalékának van roma ismerőse.

Gyurok János szociológus, kisebbségkutató januárban fejezett be egy hasonló témájú nagyobb kutatást Baranya megyében. Ő is azt tapasztalta, hogy valamelyest befolyásolja az előítéletességet, hogy valakinek van-e roma ismerőse, de szerinte ez nem igazán meghatározó tényező. A szociológus az [origo]-nak elmondta: a média, az oktatás, a társadalmi szocializáció ennél sokkal jelentősebben befolyásolja, hogy az emberek mit gondolnak a romákról. A személyes kapcsolatok árnyalják a képet, de tény, hogy az együttélő közösségekben is nagyon komoly előítéletesség fedezhető fel - véli a kutató.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK