Eldőlt a Gyurcsány - Orbán vita időpontja

Vágólapra másolva!
A Fidesz elfogadja április 5-ét a miniszterelnök-jelölti vita időpontjául - jelentette be Deutsch-Für Tamás szombati budapesti sajtótájékoztatóján. A kormányszóvivő és az MSZP elnöke azt reméli, hogy a fideszes dátum-javaslat már nem változik, így a vitáról szóló vita véget ért.
Vágólapra másolva!

Hétfőn délelőtt tíz órára parlamenti dolgozószobájába várja Gyurcsány Ferenc megbízottját, hogy a vita technikai részleteit tisztázzák - közölte Deutsch-Für Tamás a szombati rendkívüli sajtótájékoztatón. Ezzel a javaslattal a Fidesz egyszer s mindenkorra lezártnak tekinti a vitát a vitáról - jegyezte meg.

Batiz András kormányszóvivő szombaton elmondta: ez az időpont éppen egybeesik azzal, amit Gyurcsány Ferenc javasolt. Batiz emlékeztetett arra, hogy Gyurcsány Ferenc már előző nap legkésőbb április 5-ét javasolta a televíziós vita időpontjául. "Így van mód arra, hogy a elmondottak kiállják az igazság próbáját"- fogalmazott Batiz András.

Az MSZP reméli, hogy ez a végső állapot és lehetővé válik a vita - reagált a fideszes dátum-javaslatra Hiller István. A technikai részletek egyeztetésével kapcsolatos Fidesz-ajánlatra megjegyezte, nem kell a sajtón keresztül üzenni, fel lehet hívni a sajtóosztályt, a részletek megvitatását így is le lehet bonyolítani.

Deutsch-Für Tamás szerint a miniszterelnök egy magyar rekordot állított fel. Ő a rendszerváltás óta az első kormányfő, aki másfél nap alatt háromszor mondott nemet egy miniszterelnök-jelölti vitára szóló kihívásra. "Úgy látszik, Gyurcsány Ferencnek minden határozott, férfiasnak tetsző kiállása ellenére inába szállt a bátorság, megijedt attól, hogy miniszterelnöki teljesítményét, elképzeléseit, véleményét, nézeteit ütköztetni kell Orbán Viktorral" - mondta a fideszes politikus.

A Fidesz javasolta azt is, hogy kezdődjön el a "Magyarország 2006" vitasorozat. Ennek keretében szerdán Áder János vitára várja Kóka János gazdasági minisztert, hogy az energiaárak, a megélhetés kérdéseiben ütköztetni tudják véleményüket, nézeteiket - mondta Deutsch-Für.

Batiz András a miniszterelnök-jelölti disputát megelőző vitasorozatról elmondta: a kormánytagok eddig is álltak rendelkezésre, sőt maguk kezdeményezték az ilyen eszmecserét. "Hiábavalóan, mert a Fidesz nem kívánt részt venni ezeken" - fűzte hozzá.

A Magyar Televízió készen áll arra, hogy április 5-én szakszerűen és a nemzetközi követelményeknek megfelelően megrendezze és közvetítse a miniszterelnök-jelöltek vitáját - közölte az MTV szóvivője szombaton. A közszolgálati televízió kész arra is, hogy bármely más, ezt igénylő televíziónak és rádiónak átadja a vita sugárzásához szükséges úgynevezett kimenő jelet - írta Holub Katalin a közleményben.