Eldugják Putyin elől a magyar tüntetőket

Vágólapra másolva!
Némi huzavona után a rendőrség belement, hogy az Amnesty International Magyarország megtartsa előre bejelentett Putyin-ellenes tüntetését, igaz, a tervezett helyszíntől némileg távolabb. A jogvédők plakátokkal demonstrálnak majd az állítólagos oroszországi jogsértések, valamint az ottani civil szervezetek korlátozása ellen. Utóbbi ügyben hat magyar szervezet nyílt levélben kéri Gyurcsány Ferencet: "jelezze rosszallását" ez ügyben keddi vendégének, Vlagyimir Putyin orosz államfőnek.
Vágólapra másolva!

Kétszer kellett leülni egyezkedni a rendőrökkel az Amnesty International Magyarország képviselőjének arról, hogy az egyébként törvényesen bejelentett demonstrációjukat egyáltalán megtarthassák Vladimir Putyin látogatása apropóján. A jogvédők a "Tiszteld az emberi jogokat" feliratú táblákkal akarják az orosz elnök figyelmét felhívni arra, hogy a magyar civil szervezetek ellenzik az állítólagos oroszországi jogsértéseket és a civilszervezetek korlátozását jelentő, december 23-án elfogadott törvényt.

Csak távolról tüntethetnek a jogvédők

Nagy Navarro Balázs, a szervezet képviselője azt mondta az [origo]-nak, hogy először a rendőrök "nem vették tudomásul" a Parlament, valamint a Sándor-palota elé bejelentett demonstrációjukat, márpedig a gyülekezési jogot csak két esetben, "a közlekedés aránytalan akadályoztatásának sérelme" miatt korlátozhatja a rendőrség, valamint ha a "népképviseleti szervek vagy bíróságok működését súlyosan veszélyezteti" a tüntetés. Nagy szerint nyilvánvalóan egyikről sem lehetett szó, így a rendőrség arra való hivatkozása, hogy Putyin különösen védett személy és hogy biztonsági zónákat alakítanak ki ott, ahol konvoja megjelenik, nem lehetett akadálya a demonstrációnak.

Az Amnesty célja eredetileg az volt, hogy háromnyelvű (magyar, orosz, angol) tábláikat az elnököt szállító konvoj is láthassa.Végül abban egyeztek meg, hogy a Kossuth téri metrómegállónál, valamint a Dísz tér bejáratánál - tehát mindkét esetben az eredeti helyszíntől és Putyintól távolabb - demonstrálhatnak. Létszámuk is csak fele, vagyis tíz-tíz fő lehet az eredetileg tervezettnek. "Arra is ígéretet kaptunk végül, hogy nem játsszák meg azt a trükköt, miszerint egy teherautóval beállnak a nekünk felállított kordonok elé, eltakarva ezáltal minket Putyintól" - mondta Nagy Navarro Balázs.

Kérdésünkre, hogy miért nem az eredeti helyszínen, hanem csak attól távolabb demonstrálhatnak a tüntetők, Schőn Péter, a BRFK kommunikációs igazgatója mindössze annyit mondott: "Mert a mai megbeszélesen ebben egyeztek meg."

Civilek szerint Gyurcsánynak jeleznie kellene rosszallását

Hat magyarországi civil szervezet eközben Gyurcsány Ferenchez intézett nyílt levelet, amelyben szintén az állítólagos oroszországi jogsértések, valamint az ottani civil szervezetekkel kapcsolatos jogszabályok ellen tiltakoznak. "Tisztában vagyunk vele, hogy a magyar kormánynak nincsenek hatékony eszközei az orosz kormányzat befolyásolására. Úgy véljük azonban (...), a tisztesség megköveteli, hogy tárgyalásaik során jelezze (...) rosszallását ..." - írja a levél.

Az egyik aláíró, Kőszeg Ferenc, a Magyar Helsinki Bizottság elnöke elmondta, hogy egy, az orosz duma által decemberben elfogadott törvény - mely áprilistól lesz hatályos - szoros állami ellenőrzés alá vonja a civil szervezeteket. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy megfigyelőket küldhetnek a hatóságok a szervezetek egyébként nem nyilvános megbeszéléseire, ellenőrizhetik a pénzügyeiket, belenézhetnek a terveikbe,és még meg is tagadhatják a bejegyzésüket - sorolta Kőszeg Ferenc.

Az [origo] azon kérdésére, hogy szerinte "kifejezi-e rosszallását" Gyurcsány a vendégének, azt felelte: "A titkárságára pénteken elküldött levelünkre nem reagáltak, de ismerve a kormányfőt, elképzelhetőnek tartom, hogy szól neki. Nem tudom, hogy így lesz-e, én mindenesetre nagyon örülnék neki." Szerettük volna megkérdezni Batiz András kormányszóvivőt is az ügyben, kérdéseinkre azonban egyelőre nem érkezett válasz.

Lencsés Csaba