Gyurcsány újratárgyalná az ügynöktörvényt

2006.02.27. 16:33

Gyurcsány Ferenc szerint újra kell tárgyalni az ügynöktörvényt. A kormányfő szerint a tárgyalások alapja az a javaslat lehet, amelyet korábban elfogadott a parlament és amelyet adatvédelmi aggályok miatt alkotmányellenesnek talált az Alkotmánybíróság.

A következő Országgyűlésnek újra kell tárgyalnia az ügynöktörvényt - mondta Gyurcsány Ferenc az alapításának 250. évfordulóját ünneplő Magyar Országos Levéltárban tett látogatásakor hétfőn. A miniszterelnök elmondta: az egyeztetéseket azon törvényjavaslat alapján kell újrakezdeni, amelyet a parlament elfogadott és amelynek bizonyos rendelkezéseit Alkotmánybíróság (AB) megsemmisítette.

Az AB tavaly októberben nyilvánította alkotmányellenesnek a még májusban elfogadott ügynöktörvényt. A testület azt kifogásolta, hogy a törvény értelmében a személyes adatok védelme nélkül, bárki hozzáférhetett volna az elmúlt rendszer szolgálataival együttműködő ügynökök és hálózati személyek adataihoz. Jelenleg csak a közszereplők adatai nyilvánosak.

A módosításra azért volt szükség, mivel az ügynökügyet nem tudta megfelelően rendezni az 1994-ben elfogadott törvény, folyamatosan szivárogtak ki ugyanis információk közéleti szereplők érintettségéről. Legutóbb az Élet és Irodalom számolt be arról, hogy Paskai László bíboros, valamint Szabó István Oscar-díjas filmrendező kapcsolatban állt az állambiztonsági szolgálatokkal. A D-209-es ügy (Medgyessy Péter kémelhárítói múltjának kiszivárogtatása) pedig koalíciós válságot is okozott.

A volt miniszterelnök akkor ígéretet tett a koalíciós partner SZDSZ-nek, hogy teljes körű nyilvánosságot biztosító törvényt alkotnak. A javaslatot ugyanakkor szocialista módosító indítványok felpuhították, így estek ki az egyházak és a szakszervezetek a közszereplők köréből. Nem született arra sem megoldás, hogy a közéleti személyiségek ne akadályozhassák meg múltjuk kutathatóságát azzal, hogy nem vallják magukat közszereplőnek.

[origo]/MTI

KAPCSOLÓDÓ CIKK