Madárkóros hattyút találtak Pest megyében is

Vágólapra másolva!
Valószínűleg a madárinfluenza emberre is veszélyes, H5N1-es variánsától pusztult el egy hattyú a Pest megyei Horány közelében. Azt azonban, hogy valóban erről a vírustörzsről van-e szó, csak a nagy-britanniai uniós laboratórium erősítheti meg hivatalosan. A szükséges intézkedések elrendeléséről kedden döntenek a hatóságok. Korábban két Bács-Kiskun megyei településen elhullott vadmadarakban mutatták ki a vírust.
Vágólapra másolva!

Madárinfluenzától pusztult el az a bütykös hattyú, amelynek tetemét a horányi révnél találták meg - közölte kedden Batiz András. A kormányszóvivő elmondta: az Állategészségügyi Intézet vizsgálatai szerint a hattyú valószínűleg a H5N1-es vírus, emberre veszélyes variánsától pusztult el. A végső szót azonban csak a Weybridge-i laboratórium mondhatja ki, amely az Európai Unióban egyedüliként foglalhat hivatalosan állást ebben a kérdésben.

A kormányszóvivő szerint emberek és háziszárnyasok sem itt, sem az ország többi részén nincsenek veszélyben. A fővárostól északra fekvő Horányban talált madártetem miatt azonban kedden összeül a Pest megyei védelmi bizottság, hogy a szükséges intézkedésekről (a lakosság tájékoztatásáról, a rendőri jelenlét esteleges fokozásáról) döntsön.

Az általános szabályok szerint egy védő- és egy megfigyelési zónát kell ilyen esetekben kijelölni a település körül. Ezúttal a 3 kilométeres védőzóna érinti Dunakeszi, Alsó-Göd, Szigetmonostor, Horány és Pócsmegyer településeket. Itt 3 baromfi telep, 1 baromfikeltető, 2 hűtőház, 1 vágóhíd található. A 10 kilométeres megfigyelési zónába Sződ, Sződliget, Felső-Göd, Fót, Leányfalu, Szentendre, Pomáz, Budakalász és Üröm települések tartoznak.

A védőzónában tilos a baromfik szállítása, a megfigyelési zónában a belső mozgás engedélyezett, ám a baromfi, illetve feldogozott húsáru, tojás, tojásszármazék kivitele engedélyhez kötött. A megyei állategészségügyi hatóság vezetésével már elkezdődött az állattartók és feldolgozók számbavétele és ellenőrzése abban a sorrendben, hogy milyen közel fekszenek a bütykös hattyú megtalálási helyéhez.

Két Bács-Kiskun megyei településen, Csátalján és Nagybaracskán elhullott bütykös hattyú tetemekben február 15-én mutatták ki a madárinfluenza vírusát. A térségben elhullott hattyúk közül eddig hétről derült ki, hogy madárinfluenzában pusztult el, ezek közül háromban mutatták ki a H5N1 vírust.